Egyre drágább a marhahús

Lassú növekedés tapasztalható a marhahús-fogyasztásban, az egyre népszerűbb grillezés és hamburgersütés kedvelői a minőségi termékeket keresik.

A szarvasmarha-fogyasztás az utóbbi években lassú növekedésnek indult, ám a baromfi- és a sertéshússzektorban már napirenden lévő drasztikus áremelések legkésőbb jövő tavasszal ezt a terméket is érintik, írjai a Vg.hu.

A KSH adatai szerint 2019-ben az egy főre jutó húsfogyasztás 76,5 kilogramm volt, ebből a baromfi- 35,7, a sertés- 33,1, a marhahús pedig 3,6 kilóval részesedett. A baromfifogyasztás évtizedekre visszamenően növekedést mutat – 1963-ban például még csak 10,7, 2010-ben pedig 24,6 kilogrammos volt. A sertésnél pedig az 1987-es 43,7 kilós csúcs után csökkenés volt tapasztalható, amely öt-hat éves ciklusokban mérhető emelkedő-eső tendencia után 2014-ben újra egyértelmű bővülésbe fordult.

A marhahúsfogyasztás viszont az ötvenes évek 6-7 kilója után 1987-re 10,7-re kúszott fel, majd a 9 kilogrammos centrum körüli mozgást követően a nyolcvanas évek végén csökkenni kezdett, 2013-ban pedig 2,2-es mélypontjára süllyedt. Ezt követően lassú növekedés kezdődött. Ez évre egyes becslések szerint 4,5-5 kilogrammos fejenkénti mérték prognosztizálható, s a legoptimistább forgatókönyv szerint pár esztendőn belül akár 8-10 kilós fogyasztás is elérhető.

E trend folytatódása azonban nagyban függ attól, hogy milyen minőségű és árú marhahús lesz elérhető a kiskereskedelemben a 2022 tavaszára előre jelzett drágulás után, amely az inputárak emelkedése miatt elérheti a 40 százalékot. (A nagy marhatartó államok között is az élen álló Brazíliában már 2020 szeptemberében 57 százalékkal nőtt e hús ellenértéke, miközben az ország kivitele – elsősorban a megnövekedett kínai keresletnek köszönhetően – 11 százalékkal bővült.

Egész éves legeltetés

Az USA-ban mintegy 40, Argentínában pedig 56 százalékos árnövelést hajtottak végre, miközben a kivitelük 13 százalékkal nőtt.) Magyarországon, illetve Európában a kukorica- és az üzemanyagárak drasztikus emelkedése az, ami kikényszeríti a drágulást. A kukorica a hizlalás alaptakarmányaként is kötődik a betakarítás folyamán felhasznált fosszilis energiahordozókhoz, amelyekre a takarmány szárításakor is szükség van.

A hatalmas áremelés ellenére a brazil és az argentin húsmarha – csakúgy, mint az ír vagy a lengyel – jelen van a magyar húskereskedések polcain. Sőt nemcsak hogy jelen van, de az ellenértéke is versenyképes, ami azt jelenti, hogy drágább, mint a kínálat túlnyomó részét sajnálatos módon még mindig kitevő „kiselejtezett” tejelő tehén, de jelentősen olcsóbb, mint a hazai legelőkön hízott jószág húsa. Ennek oka a Figyelőnek nyilatkozó Márton Istvánnak, a Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete (MHAGTE) elnökének az álláspontja szerint nem más, mint az, hogy az említett országok termelése – részben a gazdálkodás méretei, részben az éghajlat adta abszolút előnyök miatt – szuperhatékony. A szakember úgy véli: azzal, hogy a dél-amerikai pampákon egész évben folyhat a legeltetés, nem nagyon lehet versenyezni, az egy gazdaságban, egy integrációban tartott állatlétszám növelése viszont pozitív irányba tolhatja el a gazdálkodási mutatókat.

Még tejelő marha is van az üzletek polcain

„Óriási vákuum van a magyar húsmarhapiacon, olyannyira, hogy ha a jelenleg tartásban lévő összes ilyen állatnak az összes szaporulatát itthon hizlalnánk meg és vágnánk le, még az is csak a töredékét fedezné a kialakulófélben lévő 4-4,5 kilós egy főre jutó marhahúsfogyasztásnak. A fő probléma, hogy a marha fogyasztásának nincs meg a kultúrája Magyarországon. Ez nem annyira a vásárló felelőssége, sokkal inkább azon kereskedőké, illetve áruházaké és áruházláncoké, akik/amelyek sajnálatos módon friss tőkehúsként mind a mai napig a tejelő vagy pedig a selejt marha húsát teszik a pultba. Ez pedig sem ízben, sem tápértékben nem említhető egy napon az élete első hónapjait legelőn töltő húsmarha húsával. A grillezés, szték-, hamburgersütés terjedésével szerencsére, a legkisebb településeken is nő az erre alkalmas marhahús iránti kereslet, épp ezért nem tartom kizártnak, hogy pár év alatt újra 8-10 kiló közelébe lehet feltornázni a fejenkénti hazai fogyasztást, úgy, hogy abban már túlnyomó részt képviseljen a húsmarha. Ha Szlovákiában 21, Romániában 19, Bulgáriában pedig 16 kiló marhahúst esznek meg az emberek fejenként, akkor szerintem ez nem egy lehetetlen szám – véli a szakember. – Persze az általam elképzelt változást nagymértékben hátráltatja, hogy a hazai előállítású minőségi marhahúst vagy külföldi, vagy rossz minőségű marhából előállítottal helyettesítik. Itt az áruházláncok tudnának érdemileg tenni a jó irányba fordulás érdekében.”

Forrás: Vg.hu / Store Insider


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.