Egységben az erő Ázsiában (1. rész)

A közlekedési infrastruktúra fejlesztése, az Ázsián belüli forgalom növelése, India és a Közel- Kelet küldőpiacainak meghódítása, a vízumkiadás könnyítése, valamint az ökoturizmus lehetőségeinek jobb kihasználása állt a középpontban Délkelet-Ázsia legjelentősebb turisztikai seregszemléjén, a 29. ASEAN Tourism Forumon (ATF), amelynek idén januárban Brunei adott otthont. Az alapvetően optimista hangulatú rendezvény keretében került sor az ASEAN turisztikai minisztereinek 13. találkozójára is.

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) 10 tagországának mindegyike – Brunei, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Laosz, Kambodzsa, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld, Vietnam – miniszteri szinten képviseltette magát az eseményen. A tanácskozáson meghívott vendégként részt vettek India, Kína, Japán, Dél-Korea és Japán turizmusért felelős vezetői is.

Érdemes odafi gyelni az ázsiai történésekre, mivel a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint Ázsia immár megelőzte a légi forgalom terén az eddig vezető Észak-Amerikát, és nagy valószínűséggel hosszú távon az övé is marad az elsőség. Furcsa mód – a korábbi évektől eltérően – az idén magyar utazási iroda nem képviseltette magát a vásáron.

A rendezvényen elhangzott, és a kiállítókkal való beszélgetésekből is kiderült, hogy az ASEAN országainak többsége már túljutott a válság mélypontján: Laoszban, Malajziában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken tavaly már nőtt is a beutazóforgalom.

Az ATF konferencia és szakvásár is egyben. A Travex nevű vásáron 373 kiállító kereste a partnerekkel az üzleti lehetőségeket. A legtöbb turisztikai szolgáltató Malajziából és Thaiföldről érkezett. Az ATF hivatalos megnyitóját megtisztelte jelenlétével a brunei szultán fia, a koronaherceg is. Az 1400 küldött közül 400 vásárló érkezett Ázsiából, 180 pedig Európából. Az idei ATF egyik kiemelt témája a Heart of Green projekt volt, amely a három ország területén található Brunei őserdőinek megvédésére és környezettudatos turisztikai hasznosítására irányul. Indonézia, Malajzia és Brunei vezetői kijelöltek egy területet a sziget közepén, ahol igyekeznek megőrizni az érintetlen őserdőt. Erre mindenképpen szükség lenne, mivel az erdőirtás miatt jelenleg is komoly veszély fenyegeti a vadont, amely az 1950-es évekig jóformán érintetlen volt. Ugyanakkor meglepő, hogy viszonylag kis területet érint a tervezett projekt, miközben ennek a többszöröse érdemelne védelmet.

„Feel the warmth!”

Feel the warmth! – ezzel a szlogennel csábítják a közeljövőben a délkelet-ázsiai országok a turistákat a távoli piacokról, így Európából is, amint az ATF kiállításon kiderült. A kampány keretében próbálják bevezetni a köztudatba az ASEAN-államok új közös honlapjukat, a www. southeastasia.org oldalt. Az ASEAN turisztikai hivatalai (ASEANTA) évek óta igyekeznek összpontosítani erőiket, de eddig változó siker koronázta erőfeszítéseiket. Ez a részben amerikai marketingszakértők által kitalált kampány talán közelebb hozza az érdeklődőket ehhez a turisztikailag nagyon sokszínű térséghez. A www.southeastasia.org oldalhoz a legnagyobb ázsiai online turisztikai metakereső portál, a wego.com adja a keresőmotort. A wegónak havonta egymillió látogatója van. Felhasználóbarát felületek segítségével nem csupán a nagy szállodák és a tour-operátorok, hanem a térség kis- és középvállalkozásai is be tudják mutatni az oldalon kínálatukat. A berlini ITB-n debütáló oldalon a konkrét ajánlatokon túl rengeteg információ lesz a különböző desztinációkról, különösen hangsúlyosak lesznek a felhasználók által generált tartalmak.

Permanens fapados-forradalom

Az Ázsián belüli, valamint az Ázsia és Ausztrália közötti forgalomban egyre jelentősebb szerepet játszanak a fapados légitársaságok. Az Európában megszokott, 1-2 órás utazásokon túl ott már teljesen természetesen repülnek 6-8 órát is, mondjuk Ausztrália és Kuala Lumpur vagy Szingapúr és India között. Az igazi meglepetéssel tavaly rukkolt ki az ázsiai fapados piac királya, az Air Asia, amikor márciusban elindította Kuala Lumpur és London Stansted közötti járatát. Azóta is heti öt alkalommal repülnek Londonba, de számos új útvonalat is terveznek például Sydneybe, Tokió Haneda repülőterére, valamint New Yorkba és New Jerseybe. Az idén indul járatuk Chennai, Bangalore, Hyderabad, Mumbai és New Delhi felé Kuala Lumpurból, illetve Penangból Chennaiba. A középtávú terveik között San Francisco, Los Angeles, Hawaii és Párizs meghódítása is szerepel. A többi ázsiai fapados sem alszik persze közben, bár ők elsősorban a régión belül indítanak új járatokat. A szingapúri hubot használó Jetstar Asia tavaly kuchingi, penangi, phuketi és haikoui járatot indított, az idén Tokióba repül, tervei között indiai és kínai úti célok bevezetése szerepel. A szintén szingapúri székhelyű Silk Air nem tervez új járatokat, de tavaly óta már naponta repül például Hyderabadba. A Tiger Airways különösen Ausztrálián belül fejlődik: Melbourne, Sydney, Adelaide, Alice Springs, Gold Coast és Canberra is szerepel már járathálózatában, az ausztráliai repülőterekre szingapúri hubján keresztül juthatnak el az utasok.

Közel-keleti gépekkel jönnek az európaiak

Az ASEAN legtöbb tagállamában már tavaly megkezdődött a kilábalás a válságból, az idei évben jóformán mindenhol a turistaforgalom bővülésére számítanak. A Fülöp-szigetek turisztikai minisztériumának miniszterhelyettese, Oscar P. Palabyan arról számolt be, hogy 2008 után 2009-ben is jelentősen fejlődött a távol-keleti szigetország turizmusa.

A 11 legfontosabb küldőpiacról 2008-ban 1,090 millió turista érkezett, egy évvel később pedig a globális válság ellenére 1,129 millió. A legfőbb küldőpiac Dél-Korea, majd Japán és az USA következik. Európa is viszonylag jól teljesít, a 4. helyen áll annak ellenére, hogy csupán a Lufthansa kínál közvetlen járatokat Frankfurtból Manilába. Az európai turisták egyre jelentősebb része azonban közel-keleti légitársaságokkal érkezik a Fülöp-szigetekre (ugyanez egyre inkább igaz Thaiföldre, Malajziára, sőt Bruneire is). A turistaforgalom fellendítése érdekében légügyi egyezményt kötöttek a közelmúltban egyebek mellett Oroszországgal, Ománnal, Bahreinnel, Katarral, Kuvaittal, Spanyolországgal és az Egyesült Királysággal. Új turisztikai termékek promóciójába is belekezdtek, igyekeznek még jobban bevezetni a nemzetközi köztudatba az országot mint golf-, esküvői, búvár- és minőségi angolnyelv-oktatást kínáló desztinációt. Komoly beruházások történtek tavaly a turisztikai infrastruktúrában, Boracay szigeten felépült a 214 szobás Shangri-La Resort, Manilában átadták a 342 szobás Marriott Hotelt, Cebun Imperial Palace and Waterpark nyílt 616 szobával. Igazi különlegesség a Bellarocca Resort Marinduque szigeten – az apró szigeten más sincs, csak a luxusüdülő. A jövőben különösen a kaland- és az ökoturizmust kívánják népszerűsíteni. A fapados légitársaságok megjelenése jelentősen fellendítette az intraregionális forgalmat, különösen Malajziából és Szingapúrból.

Thaiföld túl van már a nehezén

A globális pénzügyi válság és a belföldi politikai problémák 2008 végétől jelentősen visszavetették a thaiföldi turizmust. 2009 első felében 16%-kal csökkent a külföldi turisták száma. Elsősorban az amerikai és a kínai vendégek maradtak el, Európából csupán kismértékű volt a visszaesés. Tavaly augusztus újabb fordulópontot jelentett: azóta egyértelműen javul a thai turizmus helyzete. Novemberben, valamint december első felében 40%-kal több turista fordult meg a bangkoki Suvarnabhumi nemzetközi repülőtéren, az európai városokból Phuketre és Koh Samuira érkező charterjáratok száma is jelentősen nőtt. A Thai Turisztikai Hivatal (TAT) szerint a helyzet normalizálódásában több tényező is szerepet játszott, így a világgazdaság és a belpolitikai helyzet stabilizálódása és különösen olyan konkrét intézkedések, mint a vízumdíjak ideiglenes eltörlése, valamint a repülőgépek után fizetendő le- és felszállási illetékeke csökkentése. Összességében a TAT becslése szerint 2009-ben a nemzetközi turistaérkezések száma Thaiföldön elérte a 14 milliót, ami csupán 4%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. 2010- ben a nemzetközi turistaérkezések 7-10%-os növekedését várják a thai szakemberek, így a jövő év során 15-15,5 millió külföldi vendég keresheti fel Thaiföldet. A TAT a napokban közölte, hogy nem hosszabbítják meg az ingyenes thai turistavízum-programot, 2010. március 5-től újra fi zetni kell a nagykövetségeken és a reptéren a turistavízumokért.

A laoszi turizmus nem vesz tudomást a válságról

A nemzetközi gazdasági környezettel mit sem törődve az előzetes adatok szerint közel 10%-kal nőtt tavaly a turistaérkezések száma Laoszban. A laoszi turizmus fejlődése minimum lendületesnek nevezhető, hiszen 1990 óta (korábbról nem állnak rendelkezésre megbízható statisztikák) csupán két olyan év volt, amikor visszaesést könyveltek el a laoszi turisztikai szolgáltatók. Egyébként szinte minden évben két számjegyű volt a növekedés. Míg húsz évvel ezelőtt alig 15 ezer turista kereste fel a Vietnam és Thaiföld közé ékelődött országot, 2008-ban már több mint 1,7 millió turistaérkezést regisztráltak. 2003 és 2007 között évente 20-40%-kal (!) nőtt a beutazóforgalom. A turizmusból származó bevételek 2008-ban elérték a 275,5 millió dollárt, a külföldiek átlagos tartózkodási ideje 6,5 nap. A küldőpiacok között viszonylag egyenletesen oszlik meg a forgalom: Európa részaránya 25%-os – ez 2008-ban 168 000 turistát jelentett –, akárcsak Amerikáé. Érdekes módon ennél kevesebben jönnek Laoszba Ázsiából (20%), de nagyon jelentős az afrikai és a közel-keleti látogatók aránya (40%). Ez utóbbi furcsaságra magyarázat, hogy Laoszban turistaként tartják számon azokat az indiai, pakisztáni, bangladesi és nepáli vendégmunkásokat, akik Thaiföldön dolgoznak, és vízumuk meghosszabbítása érdekében háromhavonta átlépik a thai–laoszi határt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Laoszba érkező turisták 70%-a Thaifölddel kombinálja utazását, 35%-uk pedig más térségbeli országot is felkeres.

A legtöbb európai turista Franciaországból érkezik (2008-ban 39 ezren voltak), de jelentős a brit (36 ezer) és a német (25 ezer fő) forgalom is. Igen jelentős küldőpiac az USA, onnan 54,7 ezren érkeztek tavaly. A statisztikák alapján nem meglepő, hogy a laoszi turizmus számára az elsődleges piac Európa, a második legfontosabb Ázsia, a harmadik pedig Amerika. A szállodai kapacitások fejlesztése nagyjából lépést tartott a kereslet növekedésével, bár az átlagos kihasználtság a 2003. évi 45%-ról 57%-ra nőtt 2008- ban. Az ősi királyi város, Luang Prabang szállodásai lehetnek a legboldogabbak, mivel 73%-os éves kihasználtságot regisztráltak, de Vientiane sem áll rosszul a maga 64%-os átlagos töltésével.

A Laoszi Turisztikai Hivatal sajtótájékoztatóján arra hívták fel az illetékesek a figyelmet, hogy 12 határátkelőhelyen felvehetik a turisták a vízumukat, de a kormányzat folyamatosan bővíti azon országok listáját, amelyek polgárai vízum nélkül léphetnek be Laoszba. Az úthálózatot folyamatosan fejlesztik, és a közelmúltban átadták azt a három kilométer hosszú vasúti pályát, amelynek révén immár vasúton is át lehet kelni Thaiföldre. Az arany háromszögben kaszinó és golfközpont épül. Tárt karokkal várják a tőkét a turizmusban: szállodaépítés eseten akar 100%-os lehet a külföldi tulajdon, utazási irodák esetében 30%-os helyi részesedést kell biztosítani. Ja, és hogy mennyit költött a turisztikai hivatal tavaly promócióra? Összesen 100 ezer dollárt – tudtuk meg az ATF kiállításon.

Két új híd Thaiföld és Laosz között

Jelenleg két híd köti össze a Mekong folyó fölött Laoszt és Thaiföldet, az első 1994- ben épült Nong Khai és Vientiane között, a második Savannakhet és a thaiföldi Mukdahan között 2006-ban nyílt meg. A harmadik – az előző kettőhöz hasonlóan „Thai–Lao barátság”- nak elnevezett híd – a thaiföldi Nakhon Phanom tartományt köti majd össze a laoszi Thakhekkel. Az építés tavaly márciusban kezdődött, és körülbelül másfél év múlva készül el. A negyedik híd egészen északon, a legendás arany háromszögben épülhet fel, a laoszi Huayxai és a thaiföldi Chiang Khong között. Az építkezés hamarosan kezdődik, befejezése 2,5 év múlva várható. Az utóbbi híd építésébe 50% erejéig beszállt a kínai kormány is, mivel ez az átkelő fontos része lesz a Mekong régió észak–déli gazdasági folyosójának, amely a thaiföldi Chiang Rai tartományt kötné össze Laoszon keresztül a dél-kínai Jünnan tartomány központjával, Kunminggal.

Brunei címszavakban

A Brunei Szultanátus Borneó északi részén fekszik, területe 5765 négyzetkilométer, ennek több mint 70 százalékát elsődleges esőerdő borítja. Bruneit északról a Dél-kínai-tenger, minden más irányból Malajzia (Sarawak, illetve Sabah) határolja. Lakossága 400 000 fő, többségük maláj, de jelentős a kínaiak és őslakos törzsek (dajak, penan, bidaju stb.) aránya is. Az országban szigorú alkoholtilalom van, meg a szállodákban sem lehet alkoholt vásárolni. Nem muzulmán utazók azonban két üveg alkoholos italt behozhatnak az országba. Az állam ellenben ingyenes oktatást és egészségügyi ellátást biztosít minden állampolgárnak. A brunei dollár egyenértékű a szingapúri dollárral. Az állam fővárosa, Bandar Seri Begawan álmos kisváros benyomását kelti, de 2-3 napot kényelmesen el lehet itt tölteni. A kiváló infrastruktúra és a közbiztonság miatt nászutasoknak, a golfozás, valamint az ökoturizmus szerelmeseinek ajánlható a desztináció, de az állam légitársasága, a Royal Brunei Airlines tartalmas stopover programokat is kínál azon utasainak, akik Ausztrália és Nagy-Britannia között veszik igénybe járataikat. Az ATF vásáron megállapodás született Brunei és Malajzia turisztikai vezetői között arról is, hogy közösen promotálják a borneói körutazásokat a Kuching–Brunei–Kota Kinabalu útvonalon.

Brunei fővárosa, Bandar Seri Begawan legfőbb látnivalója két mecset, az első Omar Ali Saifuddien nevét viseli, amelyet 1958-ban építtetett a jelenlegi uralkodó apja, a 28. brunei szultán. Persze a fi a sem akart lemaradni apjától, ő is emeltetett egy meg hatalmasabb mecsetet, ez a Jame’ Asr Hassanil Bolkiah mecset, amelynek hivatalos átadására 1994-ben került sor, a szultán 20 éves uralkodásának emlékére. Érdemes körülnézni a Királyi Regáliák Múzeumában is, ahol a koronázási ékszereken túl olyan érdekességek is láthatók, mint az a hatalmas aranyozott díszszekér, amelyen végigvonult az uralkodó a városon a fent említett ezüstjubileum alkalmából. Az izgalmasabb látnivalók közé tartozik még a régi Brunei, vagyis Kampong Ayer. A főváros lakói ugyanis évszázadokig a Brunei folyóra épített cölöpfalvakban laktak, és a falu még ma is 30 000 embernek ad otthont. Tavaly színvonalas látogatóközpontot is átadtak Kampong Ayerben, ahol a miniállam történetét, a hagyományos életformát és a régi mesterségeket ismerhetik meg a látogatók. Akinek több ideje van, annak érdemes elmenni a várost körülölelő dzsungelbe, ahol vízeséseket és luxushoteleket is találhat. Japán szakemberek szerint a Temburongban található Ulu-Ulu Nemzeti Parkot és a Kampong Ayert érdemes lenne felvetetni az UNESCO világörökségi listájára, ezáltal jelentősen nőne a térség vonzereje külföldön.

A turizmus alakulásáról az ASEAN többi tagállamában (Szingapúr, Mianmar, Kambodzsa, Vietnam, Indonézia), valamint a malajziai Sarawak tartomány látnivalóiról következő számunkban olvashatnak.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.