Éjszakai Debrecenben?

Öt vonalon november elsejétől elindul az éjszakai autóbusz-közlekedés Debrecenben - jelentették be a város, és az önkormányzati tulajdonú helyi közlekedési társaság vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón.

naponta 275 ezer, egy év alatt tízmillió utazás történik a város közösségi közlekedési eszközein, és megfogalmazódott az éjszakai járatok iránti igény is. Alapvető szempont volt ugyanakkor, hogy ne okozzon többletköltséget az új szolgáltatás

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) és a Debreceni Közlekedési (DKV) Zrt. együttműködéseként, teszt jelleggel augusztusban öt hétvégén, szeptemberben pedig négy napon keresztül közlekedtek éjszakai autóbuszjáratok a városban - számolt be a kísérleti időszakról Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója, és Jónás Zoltán, a DERKE elnöke.

A tesztidőszak bebizonyította, hogy van igény éjszakai járatokra Debrecenben, de nem akkora, hogy külön járatokat indítsanak ennek érdekében - jelezte Nagy Attila. Hozzátette: ezért olyan megoldást választottak, amely nem vagy csak kismértékben növeli az üzemeltetés költségeit. Ennek eredményeként november 1-től három útvonalon az eddig szolgálati járatként közlekedő - a cég dolgozóit munkába szállító - autóbuszokon teszik lehetővé az utazást a nappali járatokon alkalmazott normál díjszabással. Hasonló módon további két útvonalon az úgynevezett garázsmenetek járatait vehetik igénybe az utazók - jegyezte meg a vezérigazgató.

Nagy Attila tájékoztatása szerint a 90-es jelzésű autóbuszok egyebek mellett a keleti és a nyugati városrészeket, a belvárost és a nagyállomást érintik.

Forrás: MTI


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.