El a kezekkel a Brussels Airlines-tól!

Mintegy száz belga vállalat hétfőn nyílt levélben arra kérte a Lufthansa német légitársaság vezetőségét, hogy ne gyengítse a Brussels Airlines pozícióit, és hagyja Belgiumban a 2016-ban tulajdonába került belga légitársaság székhelyét - közölte a La Libre Belgique belga napilap hétfőn.

A tájékoztatás szerint a nyílt levelet aláíró belga cégvezetők szerint az egykori belga légitársaság brüsszeli székhelye jelentős stratégiai előnyökkel jár Belgium számára az export és import tekintetében.

Véleményük szerint a székhely áthelyezése Németországba negatív gazdasági hatása mellett számos munkahely megszűnéséhez vezetne. A Lufthansának inkább megerősíteni kellene a belga légi cég brüsszeli központját, mivel földrajzi elhelyezkedése kiváló kapcsolatot biztosít tengerentúli és az európai kontinensen található kereskedelmi úti célok között - mutattak rá.

Emlékeztettek arra, hogy korábban a Lufthansa úgy nyilatkozott: Brüsszel fontos átszállási pont, ezért tovább kívánják fejleszteni a belga főváros elérhetőségét.

A napilap beszámolója szerint a német légitársaság hétfőn megvált az érdekeltségébe tartozó belga légitársaság ügyvezető és gazdasági igazgatójától. Pozíciójukat március végéig töltik be.

A dolgozói szakszervezetek attól tartanak, hogy a belga légi cég pozíciójának csökkenése több tucat munkahely elvesztését eredményezheti. A cikk szerint a szakszervezetek cselekvési programot dolgoznak ki, és készen állnak a sztrájkra, "szükség esetén a repülőgépek a kifutópályán maradnak" - fogalmaztak.

A Deutsche Lufthansa AG 2016 decemberében egyezett meg az SN Airholding minden részvényesével a Brussels Airlines teljes átvételének feltételeiről, amelyet követően 100 százalékos tulajdonosa lett a belga légitársaságot működtetető SN Airholdingnak.

A Brussels Airlines 2018-tól teljes mértékben integrálódik a Lufthansa Csoportba, és a Eurowings Csoporton belül repül majd. 

A brüsszeli központú Brussels Airlinest az egykori, 88 éves Sabena belga légitársaság megszűnése után négy évvel, 2005-ben alapították. A Brussels Airlines-nak 3500 alkalmazottja van, jelenlegi 42 rövid és közepes távolságon közlekedő repülőgépének, illetve a hosszú távú utakon használt kilenc Airbus A330-asának köszönhetően a légitársaság a közelmúltban jelentősen növelte utaslétszámát. 2013 és 2015 között 7,5 millió utast szállított.

A korábbi bejelentés szerint a légitársaság a felvásárlást követően még legalább két évig használja majd a Brussels Airlines nevet, 2018-tól a Brussels Airlines márkanevet a Eurowings Csoport tagja megnevezés egészíti majd ki.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.