Elérhetők a népszerű szállodás webinar anyagai

Május 13. és 21. között óriási érdeklődés mellett, több mint 500 résztvevővel került megrendezésre a restart webinar sorozat első három alkalma. A Bonomi csapata mindhárom webinar teljes anyagát ingyenesen elérhetővé tette, és júniustól havi rendszerességgel további eseményekkel jelentkeznek.

A restart webinar sorozatot a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége támogatásával életre hívó budapesti startup, a Bonomi célja az volt, hogy a kialakult válsághelyzetben elősegítse a szakmai párbeszédet és a járvány utáni újrakezdéshez hasznos gyakorlati ötletek, tapasztalatok megosztását.

A május 13-ai első alkalom a belföldi turizmusra építő szállodák munkatársainak szólt, amelyen Gyenes Ákos a RESnWEB-től és Győri Alex az Intren-től adott értékesítési, árazási és marketing tanácsokat a sikeres újranyitáshoz.

Május 19-én a járvány következtében megváltozó utazási szokásokról és a hotelekkel szemben támasztott új elvárásokról beszélt Flórián Kund Phd, a Metropolitan Egyetem docense, majd különböző profilú és méretű szállodák vezetői beszélgettek a náluk folyamatban lévő átalakításokról.

A harmadik, május 21-ei alkalom a nemzetközi turizmusra építő szállodák számára tanulságos, régiós kitekintéssel összekötött szállodai kerekasztal-beszélgetés volt. Az újranyitás nemzetközi tapasztalatairól Kühtreiber Ádám, az INFOR regionális account managere beszélt, a kerekasztalon többek között a Park Inn By Radisson és a Mellow Mood Hotels munkatársai osztották meg gondolataikat.

A webinar sorozat teljes rögzített anyaga és a letölthető előadások ITT érhetőek el, júniustól pedig havi rendszerességgel szervez új webinarokat a Bonomi csapata.

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.