Elhunyt dr. Gellai Imre

2017. január 6-án, 84 éves korában elhunyt a hazai turisztikai szakma egyik meghatározó képviselője, dr. Gellai Imre.

Dr.Gellai Imre, aki annak idején vezette az Országos Idegenforgalmi Hivatalt, volt miniszter-helyettes, később a Danubius Hotels, majd a Casinos Hungary vezérigazgatójaként dolgozott. Alapítója volt az azóta megszűnt Magyar Turisztikai Egyesületnek (MATUR). 

Dr . Gellai Imréről egy korábbi televíziós interjú készítői felidézik, hogy felemelte a szavát a szakma egy nagy sérelme miatt, amikor a turizmus irányítása az Ipari Minisztériumba került. A döntés megváltoztatása érdekében Dr. Gellai Imre még Antal József miniszterelnököt is jobb belátásra szerette volna bírni. Sikertelenül. Ezt követően kérték fel Őt a Casinos Hungary vezérigazgatói tisztjére.

{youtube|id=JyFD-XJp7bo}

A közgazdász végzettségű szakember 1956-ben kezdte pályafutását a vendéglátó- és szállodaiparban. Dolgozott a Pest-budai Vendéglátónál, majd a belkereskedelmi minisztériumban főosztályvezető-helyettes. 1983-89. között a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat vezérigazgatója. 1989-90-ben miniszterhelyettes, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke, 1991-től 1999-ig a Casinos Hungary vezérigazgatója. Oktatott, illetve az Aqaprofit Zrt. turisztikai tanácsadója volt. 

Korábban lapunkban részletes elemzés jelent meg dr. Gellai Imre tollából a hazai egészségturizmus alakulásáról

Alapítványt hozott létre az idegenforgalmi managerképzésben résztvevõ fiatalok támogatása.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.