Elindult a Hungary NEXT társadalmi felelősségvállalási programja

A „Figure It Out” elnevezésű koncepció a Magyar Telekom Nyrt. Telekom Hello Biznisz felületein lesz látható az elkövetkezendő másfél évben, szól a megállapodás, amelyről Bódis Gábor a műhely alapító-vezetője számolt be szerkesztőségünknek.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Elmondta, hogy a Hungary NEXT közössége elkötelezett a turizmus-szakmai munka és desztináció-szintű megjelenések magas szintű támogatásában, tervezésében és kivitelezésében. Új kezdeményezésük kifejezetten a COVID-időszakra kiterjedően, a jövőképes, újturizmus előmozdítására indul.

A program három pillérre támaszkodik: azokat az ötleteket, elképzeléseket bemutatják be a szakmának, elsősorban a kis- és középvállalkozóknak, inspirációként, sőt az utazást kedvelőknek is, amelyek eredetiek és a pandémia időszakában – ügyesen felmérve a belső erőforrásokat és lehetőségeket – fogalmazódtak meg, jelentek meg, találtattak ki (Figure It Out). Azokról, az előbbivel összefüggő személyekről (és nem cégekről) szólnak a Telekom Hello Biznisz felületein havi rendszerességgel, akik önmagukban is figyelemre méltó figurák (Figure It Out), sajátos sztorival, érdekes tartalommal bírnak, és üde színfoltot jelentenek a turizmusban, ugyanakkor semmiképp sem elismert döntéshozók, vagy celebek. Végül, szintén a korábbi pontokkal összhangban, azoknak a módszereknek adnak teret, amelyek a figurát, egyedi karaktert (Figure It Out) alkalmazva, a marketing munkájukat, vagy partnereik marketing munkáját tették, teszik személyesebbé és jelentésben gazdagabbá, és léptek egyet a digitalizáció irányába is.



A pandémia 2020-as és 2021-es éveiben kiválasztott személyek izgalmas, story-telling formában mutatkoznak majd be, ötleteikkel és figuráikkal. A Telekom és a Hungary NEXT között most létrejött megállapodás keretében azok a karakteres és márkás attrakciók, szolgáltatások ötletadói kerülnek tehát reflektorfénybe, akik összhangban állnak azzal az új-generációs marketing megközelítéssel, melyet az ország-márka-műhely majd két évvel ezelőtt indított a Carrersport Managementtel, amikor márkanagyköveteként Galambos Péter, azóta többszörös Európa-bajnok és Világkupa-győztes váci evezőst szemelték ki.

2022-ben három alkalommal is lehet majd pályázni a széles megjelenést adó Figure It Out programra, amely illeszkedik a kommunikációs világcég nemrég elindított küldetésébe is. A Telekom Hello Biznisz úgynevezett „D-terv”-ek segítségével egyszerűen alkalmazható, másolható gyakorlati útmutatókat, már bizonyított, kész digitális esettanulmányokat ad a vállalkozások számára, amelyekben, ily módon is kiemelt módon helyet kap a turisztikai szektor is. Bódis Gábor hozzátette, hogy az ősztől induló tehetségek személyéről, akiket a napokban hivatalosan is kiértesítenek, valamint a további pályázati lehetőségekről lapunkat is tájékoztatja majd a Hungary NEXT.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.