Elkel-e a megemelt kapacitás?

A szezon elején megszokott lemondások után a tavalyinál jóval több, közel 260 ezer charterhely áll a hazai kiutazók rendelkezésére a nyári szezonban. A tartós forintgyengülés azonban keresztülhúzhatja a bizakodó számításokat. Sok utaztató áremeléssel próbálja költségei emelkedését ellensúlyozni.

Jóllehet, az áprilisi tervekhez képest némileg csökkentek a kapacitások, de még mindig nagyobb repülős kontingensekkel indultak neki a főszezonnak a kiutaztatók, mint tavaly. A június végi adatok szerint több mint 260 000 garanciális charterhelyük van, míg az elmúlt évben csak 209 000 volt. Egy birtokunkba jutott kimutatás szerint a legnagyobb négy túraszervező (Neckermann, Kartago, Best, TUI) együtt nagyobb charterkapacitást foglalt le, mint az összes többi tour-operátor összesen. 40 ezer fölötti hellyel a Neckermann áll az élen, a Kartago, a Best és a TUI 30- 40 ezer közötti kapacitások felett rendelkezik, az őket követő 5Kontinens, Aeolus, Quaestor és IBUSZ 10-12 ezer hely fölött diszponál. Ötezer helynél többet tölt az OTP Travel, a Dias Zeus, a Bella Tours és a Tensi.

Az eredeti tervekhez képest több iroda is csökkentette charterkapacitásait, bővítésre alig volt példa. A Jordan Tours egyáltalán nem indította el aquabai járatait, és pillanatnyilag utazásszervezői tevékenységét is szünetelteti. A Neckermann Magyarország még az indulás előtt lemondta új mykonos-i charterláncát, mivel a helyek értékesítése a várakozások alatt maradt. A mallorcai charterláncok piacát jellemző túlkínálat miatt a Neckermann úgy döntött, hogy júliustól lemondja egyik budapesti indulású mallorcai láncát is. A Tensi szintén a túlkínálat miatt állt el attól a tervétől, hogy három másik irodával együttműködve Sármellékről is indítson járatokat a török riviérára. Az áprilisi dahabi robbantás után a Best és a Kartago is lemondott egyet-egyet egyiptomi charterláncából. A Best Reisen emellett azonban két újabb láncot is indított Monastirba június végétől, illetve július közepétől.

A kiutaztató irodák repülős kapacitásai alapján jelentős eltérések mutatkoznak a tavalyi nyár és az idei között a charteres úti célok közötti megoszlásban (a 2006. június végi adatok alapján). Egyiptom és Törökország jelentősen vesztett pozíciójából. Mindkét országban idén és tavaly is történtek bombamerényletek, Törökországban pedig az orosz küldőpiac érdeklődésének növekedésével az árak is fokozatosan emelkednek. Míg Egyiptom tavaly nyáron 17 százalékot tudott magáénak a kiutazó piacból, ebben az évben június végén már csak 11 százalékot. Törökország részesedése 16 százalékról 14 százalékra esett vissza. Az idei nyár nyertese Görögország és Spanyolország. Görögország 5 százalékkal, 35 százalékra növelte piaci részesedését, Spanyolország 10 százalékról csaknem 14 százalékra javított. A két desztináció az egyéb kategóriába tartozó úti célok (Ciprus, Bulgária, Málta, Marokkó, Olaszország) rovására fejlődött, amelyek az idén kisebb szeletet hasítanak ki a piaci tortából: részarányuk 12 százalékról 10 százalékra csökkent. Tunézia részesedése tavalyhoz képest kis mértékben (+1 százalék) 16 százalékra növekedett. Ezek azonban még csak a tervek. A desztinációk sikerét idén leginkább az határozza majd meg, hogy milyen árakon érhetők el.

Élénkülhet a kereslet az olcsóbb úti célok iránt, hiszen a forint nagymértékű gyengülése miatt számos kiutaztató áremelésre kényszerül. A szakemberek a kiutazási kedv általános visszaesésével is számolnak. Júniusban néhány hét alatt 10 százalékkal, mintegy 25 forinttal drágult a magyar fizetőeszköz az euróhoz viszonyítva. Az eddigi áremelkedést sokan átvállalták, de a 280 forint körüli eurókurzus számos iroda kalkulációiba nem fér bele. Lapunk értesülései szerint a Magyar TUI 7, a Car-Tour 6, a Tensi Holiday pedig 5 százalékkal emelte árait július elején, hogy ellensúlyozzák a forint romlását. A Kartago Tours augusztusra, a Best Reisen szeptemberre helyezett kilátásba áremelést, ha a forint-euró árfolyam tartósan 285 forint körül marad. A Quaestor Travel nem tervez emelést. A cég ügyvezető igazgatója, Tütünkov-Hrisztov Jordán azzal érvelt, hogy garanciában lekötött szálláshelyeik árát még előnyös árfolyamon egyenlítették ki, és igyekeznek menet közben nem változtatni a szerződési feltételeken.

Kapcsolódó statisztika:

Kiutaztató irodák charterpiaci részaránya


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.