Elkészült a gyulai vár honlapja

Elkészült, s immár nyilvános a gyulai vár és az Erkel Ferenc Emlékház honlapja. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kötelékébe tartozó kiállítóterek virtuális felületei folyamatos fejlesztés, bővítés alatt állnak, a soron következő lépés a művelődési központ internetes oldalának teljes megújítása lesz. Ezen folyamat az arculati elemek egységesítésére, az alapinformációk könnyebb elérésére, közzétételére, s végső soron az intézmények népszerűsítésére irányul.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A történelmi fürdőváros legrégebbi épített öröksége, vagyis a vár honlapja már december óta elérhető, míg az Erkel Ferenc Emlékház oldala a napokban nyerte el végső formáját. Mindkét honlap a legkorszerűbb technikai és dizájnelemeket vonultatja fel.

Varga Ottó, a fejlesztést végző cég egyik szakembere példaként hozta, hogy mindkét oldal esetében úgynevezett reszponzív eljárással dolgoztak. A reszponzív weboldal (RWD) egy olyan megközelítéssel tervezett oldal, melynek célja, hogy optimális megjelenést biztosítson az asztali számítógép monitorjától egészen a mobiltelefonokig.

„A fejlesztés során fontos volt az intézmény arculati jegyeit leginkább kifejező letisztult megjelenés, az aktuális külföldi trendek alkalmazása, a könnyen áttekinthető felépítés a gyors információszerzés érdekében, valamint a látogatás során átélhető látvány- és élményvilág érzékeltetése.

A vár weboldala - amely ide kattintva érhető el - az állandó kiállításról, az 1566-os ostromról, a szolgáltatásokról, a belépőjegyárakról, a kapcsolatfelvételi lehetőségekről is hasznos, érdekes információkkal szolgál. Az Erkel Ferenc Emlékház oldala szintén az információk gazdag virtuális tárházát adja, itt a nagy zeneszerző életéről, Gyula városához fűződő kapcsolatáról olvashatunk, valamint a sakkhoz, a szülőföldhöz, a Himnusz megkomponálásához kapcsolódó anekdotákat is megtalálhatunk.

Az Almásy-kastély mellett a vár és az Erkel emlékház felől érdeklődnek előzetesen legnagyobb számban a Gyulára érkező, illetve úti célt kereső turisták; emiatt a város ezen három turisztikai attrakciója kapott önálló honlapot – tájékoztatott Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

Az Almásy-kastély mintájára a vár oldala is négy nyelven, magyarul, románul, németül és angolul lesz elérhető.

Jelenleg fejlesztés alatt áll a később egyfajta ernyőoldalként funkcionáló gyulakult.hu, ahonnan tovább lehet majd navigálni a kiállítóterek oldalaira. Ez a weblap folyamatosan frissülni fog, a napi aktualitások, programok/események is megjelennek majd rajta.


Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak
Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.