Elkészült a római tábor bővítése Almásfüzitőn

Almásfüzitőn elkészült az Azaum Római Tábor bővítése mintegy 700 millió forint ráfordításával - mondta el a település polgármestere az MTI-nek.

Beró László tájékoztatása szerint a 3. századi erődöt megjelenítő tábor kapuja előtti római életmódot bemutató településrészt építettek fel négy házzal, rekonstruált római játszóteret alakítottak ki, valamint fűzfa labirintust telepítettek egy Interreg-pályázat támogatásával. Az önkormányzat a létesítmény további fejlesztésére Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatból 102 millió forint támogatáshoz jutott. Az összegből az erőd udvarára egy ókori villa hasonmása épül, melyben bemutató és foglalkoztató termek lesznek. A korszerű technika felhasználásával a látogatók a virtuális valóságban is átélhetik a római kort, valamint egy ledfalon felvételekről láthatják a helyi Legio Brigetio hagyományőrző csoport által előadott csatajeleneteket és táncokat. Az épület kialakítása után az azaumi tábor az év 270 napján lesz nyitva a látogatók előtt. A tervek szerint a létesítményt tavasszal adják át.

Az Azaum Római Tábor 2012-ben nyílt meg. Az ókori élménypark az év során több római kori eseményt is felelevenít, ahol az érdeklődők megismerhetik az akkor divatos öltözködési formákat, valamint korhű fa, textil, fazekas, kerámia és kőfaragó műhelyekben állíthatnak elő tárgyakat. A táborban gyakran rendeznek élő történelemórákat. Almásfüzitő a római korban két közigazgatási egységhez tartozott. A település nyugati fele, a mai Nagykolónia az egykori Brigetio, az ettől keletebbre fekvő területek pedig Azaum/Odiavum katonai táborok igazgatása alatt álltak. A közvetlenül a Duna partján állt, négyszögletes alaprajzú Azaum táborának körvonalai egy 1940-es légifelvételen még láthatóak voltak, azonban itt épült meg a timföldgyár VII. zagytároló kazettája, melyben 4,3 millió köbméter vörösiszap található. A 70 hektáros területet időközben rekultiválták.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.