hirdetés

Ellenzék: aggályos a szálláshelyek tervezett adatszolgáltatási kötelezettsége

Az ellenzéki felszólalók a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény módosításának visszavonására szólították fel a kormányt a javaslat csütörtöki vitájában, mert aggályosnak tartják az online szobatükörként is emlegetett szálláshelyek adatszolgáltatási kötelezettségének kiterjesztését, valamint "fideszes üzleti köröket" látnak az új rendelkezések mögött. A Fidesz és a kormány képviselője viszont azzal érvelt, hogy nemzetközi gyakorlat átültetéséről van szó. A szakma támogatja az online szobatükör bevezetését.

hirdetés

A javaslattal egy "orwelli világ kezd kirajzolódni" - értékelt Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka, aki adatvédelmi szempontból bírálta az előterjesztést. Szerinte a javaslat értelmében az állami hivatalnokok is pontosan tudhatják majd, ki mikor és hol nyaral Magyarországon. Úgy vélte: a javaslat egy "gigantikus adatbázis" létrehozására irányul, holott a szálláshelyeken a statisztikai célú adatszolgáltatást már korábban bevezették, így a szektor kifehérítése már megvalósult. Érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy miért kell a vendégek minden adatát elkérni és rögzíteni. Egy hotel recepciója ezzel a törvényjavaslattal sokkal inkább fog hasonlítani egy közúti igazoltatáshoz vagy egy reptéri biztonsági ellenőrzéshez, mint vendégfogadáshoz - fogalmazott. A képviselő a javaslat visszavonására szólította fel a kormányt. Elismerte, hogy Ausztriában, Németországban, Franciaországban vagy Szlovákiában is rögzítik az adatokat a szálláshelyeken, azonban szerinte a magyarországi szabályozással kapcsolatban komoly aggályok merülnek fel, mert a javaslat nem tér ki arra, hogy az adatokat az érintett kérésére haladéktalanul törölni kell.

Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka az ellenzéki kritikákra reagálva, arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslat nemzetközi példákat követ, célja pedig az, hogy a magyar gazdaság szürke és fekete zónáját tovább csökkentse. Hangsúlyozta: a javaslat megteremti a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ működéséhez szükséges jogszabályi hátteret, amely garantálja, hogy minden szolgáltató eleget tegyen az adatszolgáltatási kötelezettségének, illetve, hogy az adatkezelés a törvényben foglalt szabályoknak megfeleljen. Szerinte a javaslat a nyugat-európai gyakorlattól semmilyen módon nem tér el, hiszen Németországban és Ausztriában is 24 órán belül kell adatokat szolgáltatni a szálláshelyeknek, ugyanakkor az adatok megőrzésének időtartamában vannak különbségek az országok között. A képviselő nevetségesnek és valótlannak nevezett minden olyan ellenzéki felvetést, amely szerint a javaslat lehetőséget ad a magyar és a külföldi vendégek adataival való visszaélésre, adatbázisépítésre. Hangsúlyozta: a vendégek adatainak rögzítése valamennyi magyar állampolgár védelmét is szolgálja, hiszen ezeket az adatokat a bűnüldöző szervek terror- vagy bűncselekmény megelőzése céljából használhatják fel. Kitért arra: a kiemelt turisztikai beruházások szabályainak módosítása az állami tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztését szolgálja.

Potocskáné Körösi Anita, a Jobbik képviselője aggályosnak tartotta, hogy a javaslat a Központi Statisztikai Hivatal részére egyedi azonosításra alkalmas módon biztosítja a szálláshelyek által begyűjtött adatokat. Bízott abban, hogy a kormány visszavonja vagy módosítja a javaslatot és szigorítja benne az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket.

Gréczy Zsolt, a DK képviselője a javaslatban foglalt adatgyűjtést egy új III/III-as rendszernek nevezte, amelyet arra fognak használni, hogy zsarolható állapotba hozhassanak állampolgárokat, politikai ellenfeleket vagy azok családtagjait.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az ellenéki kritikákra reagálva azt mondta: a kormány nemzetközi gyakorlatot ültet át Magyarországra. hangsúlyozta, hogy az adatokhoz csak azok férhetnek hozzá, akiket a törvény erre felhatalmaz és egy év után törlik az adatokat. Hozzátette: a kormány az előterjesztés benyújtása előtt egyeztetett a Nemzeti Adatvédelmi Hatósággal és írásos javaslatait beépítette. Hangsúlyozta: a javaslat minden pontja azt szolgálja, hogy szintet lépjen a magyar turizmus, ami azért is közös érdek, mert a turizmus nemcsak a gazdaság húzóágazata, hanem hazaszeretet egyik kiemelt terepe is.

E program bevezetését, ahogyan már korábban lapunkban is megírtuk, minden ágazati képviselő támogatja - mind a szállodaszövetség, mind az airbnb-vel foglalkozók érdekképviselete - hangzott el egy áprilisi szakmai rendezvényen. Idézet a tavaszi cikkből:

"Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója magyarázta el nagyon érthetően és világosan mi is pontosan a jövő januártól tesztüzemmódban induló "online szobatükör", és miért szeretné az állami szektor, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ irányításával ezt a felhő alapú szolgáltatást minden magyar kereskedelmi szálláshelyen alkalmazzák - vagy saját szálláshelyükön futó szoftverük segítségével, vagy pedig, ahol erre nincs mód, a szállásadók okostelefonjukra is letölthetik majd az alkalmazáshoz szükséges applikációt.

Nagyobb segítség, mint a KSH riport

Mivel a vezérigazgató a kályhától kezdte ennek a nagyon fontos, sok hazai szálláshelyet érintő változás magyarázatát, induljunk mi is onnan! Kifejtette, igazából senki nem tudja pontosan, hány turista keresi fel országunkat, ők honnan érkeznek, kik ők és mennyit és mire költenek látogatásuk során - a KSH erre vonatkozó számai (kéthónapos rátartással) adatai valójában 43 ezer fős minta alapján becsült számok. Az MTÜ pedig azt javasolta a kormánynak - álljon fel egy kimondottan e célra létrehozott informatikai központ, és hozzanak létre, valamint sikerrel üzemeltessenek majd egy olyan rendszert, amely alapján végre világos lesz és tisztán látható.

Pontos kép az egyéb szálláshelyekről

Guller Zoltán tisztázta, mit értünk szálláshely alatt? Ahol van egy ágy, amelyen aludni lehet - annak nevezzük. Akereskedelmi szálláshelyek számát 3000-3300-ra becsülhetjük (100 ezer szobával) - ebből Budapesten 20 000 szoba található. Az igazi bökkenő a nem kereskedelmi (egyéb) szálláshelyekkel van, hiszen ezek száma sokkal nehezebben becsülhető. Azt sem tudjuk, folytatta a turisztikai szakértő, hogy valójában mennyit költenek nálunk a hozzánk érkezők. És vajon hazánk GDP-jéhez mindez mennyiben járul hozzá? Azonban ha mindezen kérdésekre nem is lehet egyértelmű választ kapni majd a tervezett "online szobatükör" programmal, az biztosan tudható lesz alkalmazása segítségével, hogy a szálláshelyek olyan adatokat szolgáltatnak, amelyből valós adatok alapján kiderül, hogy éppen hány vendég alszik az adott házban, hány szoba foglalt, és hány kiadható? E pontos visszajelzések alapján alakítható ki trend, ami alapján pontos előrejelzés adható. Még egyszer hangsúlyoznánk a hallottak alapján: ez a trend maguknak a szállásadóknak lesz segítség, és az, hogy mikor milyen szobaszám töltöttséggel számolhat, mikor kell ráerősíteni akcióval vagy más promóval az értékesítésre - ez a program majd nagyban ezt segíti elő.

3000 új szoba

Könnyid László, az MSZÉSZ elnöke hozzátette, nemcsak támogatják az ágazat tisztulása érdekében, hanem a Kisfaludy-programnál, a panziók esetében kötelező elemként előírják. Magyarán csak az részesülhet majd a támogatásból - aki használja az "online szobatükör" rendszert. És meggyőződése, tette hozzá az elnök, hogy az ágazat területén a szabálykövetők vállalkozását segíti majd a bevezetésre váró intézkedés, a munkaerő piacon is ösztönző hatása lesz majd.

Flesch Tamás, az MSZÉSZ alelnöke szintén kiemelte, hogy a szoftver bevezetése az ágazat fehérítését hozza, és rámutatott arra, hogy idén 3000 új szoba lesz Budapesten - hiszen újabb és újabb szállodák nyílnak. Valamint a mice és a rendezvényhelyszín ágazatban van annyi potenciál, ami még az idén 15-20 %-os átlagár növekedést hozhat a házaknak.

Hamvas Zoltán, az MSZÉSZ társelnöke reményét fejezte ki azért, hogy nyárig remélhetőleg az alkoholmentes italok áfája jó irányban változhat, és kiemelte, területén a közeljövőben a séfképzéssel, valamint a cukrászképzéssel kiemelten foglalkoznak.

Végül zárásként Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke beszámolt arról, hogy a tavaly elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát támogatják, és együttműködnek abban, hogy valós piacismereten alapulhassanak a szakpolitikai döntések. Valamint céljuk, hogy a turizmus területén legyen megfelelő utánpótlás, a turisztikai szakma a fiatalok körében népszerű legyen, és az ágazaton belül átképzésre, valamint továbbképzésre is lehetőséget biztosítanak.

(forrás: MTI/Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai