Élmények Völgye: a Kárpát-medence "kicsiben"

Alulról jött kezdeményezésre, hat bükki falu turisztikai vállalkozóinak, szálláshelyadóinak és - civilként - néhány polgármesterének összefogásával 2010-ben alakult meg az Élmények Völgye Turisztikai Egyesület.

A tavaly márciusban bejegyezett civil szervezet nemrég zárta első évét - tudtuk meg Demes László elnöktől. Jelenleg több mint negyven taggal működik az egyesület. Azzal a céllal hozták létre, hogy a kedvező földrajzi adottságokat kihasználva, olyan feltételeket teremtsenek, melyekkel minél több turistának kínáljanak pihenést, kikapcsolódást. Ehhez a látványosságok is hozzájárulnak - többek között - a dédesi vár, a tardonai Jókai Mór Emlékház, az upponyi szurdok, a dédestapolcsányi pincesor, vagy a lázbérci víztároló, a nagyvisnyói és a tardonai mesterséges tavak, amelyek ma már igazi horgász paradicsomoknak számítanak.

Az elnök azt is elmondta, hogy a Dédestapolcsány központ mellett a környező, egymáshoz közeli kis községek közül Mályinka, Nagyvisnyó, Nekézseny, Tardona és Uppony vállalkozói szövetséget kötve egymással csatlakoztak az egyesülethez. Mindannyian felismerték a turizmusban rejlő hosszútávú lehetőségeket. A szállásadók gondozott portákkal várják a vendégeket. Emellett Dédestapolcsányban kerékpárkölcsönzőt, illetve lovaskocsikázást is ajánlanak.

Demes László véleménye szerint az első év tapasztalatai alapján jó úton haladnak. Tavaly - 2010-hez képest - az említett hat községben húsz százalékkal nőtt a vendégforgalom. Az idén május közepéig pedig több turista érkezett, mint tavaly ebben az időszakban. Az érkezők között szép számmal akadtak olyanok is, akik ebben az évben visszatértek pihenésre a jelzett falvakba. Az elnök szerint ebben fontos szeret játszott az egyesület internetes honlapja, amelyet folyamatosan, új információkkal frissítenek. Emellett tavaly a Borsodi Művészeti Fesztiválhoz csatlakozva két napos programot szerveztek Dédestapolcsányban. Az idén júniusban viszont már öt helyszínen: Szilvásváradon, Tardonán, Nagyvisnyón és Dédestapolcsányban két helyen is színes esti és éjszakai programokat kínálnak a vendégeknek. Az egyesület tagjai minden tevékenységüket társadalmi munkában végezik. A szervezet tagdíjakból és támogatásokból tartja fenn magát. Tavaly minimális költséget könyvelhettek el a működéshez, így a bevételeik nagy részét a rendezvényekre fordították.

Mint megtudtuk, hamarosan újabb turisztikai vállalkozók csatlakozásával bővül az egyesület tagjainak a száma. A civil szervezet nyitott, tehát várja a további vállalkozók és a települések jelentkezését is. Az elmúlt időszakban jó kapcsolatot alakítottak ki a Szilvásváradi Idegenforgalmi Egyesülettel, amely az összefogást jelzi ebben a térségben. Ahogy sokan emlegetik: az Élmények Völgye változatosságával olyan mint a Kárpát medence, csak "kicsiben" , sok érdekességet kínálva. Az egyesület az önkormányzatokkal együtt az elkövetkező időszakban is közösen alakítja a térség arculatát és tovább segíti a turizmus fejlesztését.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.