Először landolt Magyarországon A380-as

A vasárnap először landolt a világ legnagyobb utasszállító gépének számító, Airbus A380-as repülőgép a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Lufthansa pilótái gyakorló repülés keretén belül látogatták meg a magyar repteret. A 73 méter hosszú, 24 méter magas és 79 méter szárnyfesztávolságú LH 9882 járatszámú repülőgép 12:35-kor szállt le Budapesten.

“Örömmel tölt el, hogy mi lehetünk az első légitársaság, amelyik elhozta az ’egek óriását’
Magyarországra. Ezzel a bemutatóval is szeretnénk hangsúlyozni, milyen stratégiai
fontossággal bír számunkra Magyarország. Így szeretnénk bepillantást adni a magyar utazóközönségnek, az immár nyolc gépből álló egyedi A380-as flottánkba, illetve a vadonatúj First Class osztályba” – mondta Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport közép-kelet európai regionális igazgatója.

“Az elmúlt év során rendkívüli mértékű növekedést tapasztaltunk Magyarországon, több mint 250 000-en választották a Lufthansát, amely közel 10%-kal több, mint 2009-ben. Ebben az évben pedig tovább folytatódott az ígéretes bővülés, utasaink száma immár 15%-kal nőtt” – tette hozzá Kisch.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kijelentette: “Ez egy valóban történelmi
pillanat a Budapest Airport számára. A Lufthansa a legnagyobb külföldi partnerünk, és
mint ilyen ismét learatta az elsőséget, ezúttal abban, hogy elsőként hozta Budapestre a
világ legnagyobb utasszállító repülőgépét. A Lufthansa még 1967. augusztus 24-én
érkezett először a magyar fővárosba, akkor még a Boeing 727-es sugárhajtású géppel.
Később, 1985. június 15-én ismét a Lufthansa volt az első, amely a világ akkor
legnagyobb utasszállító gépét, a Boeing 747 Jumbo-t Budapestre hozta. Most viszont,
amikor az Airbus A380-ast köszöntjük, ebben egyúttal azt is látni, hogy mennyire fontos
partnere Magyarország Németországnak, akár üzleti, akár turisztikai szempontból."

“Egy átlagos napon a Lufthansa 12 alkalommal landol Budapesten, de a mai napon
először szálltunk le egy Airbus A380-assal. Rendkívüli érzés itt lenni és látni azt, ahogy
Budapest felkészült a fogadásunkra” – mondta Werner Knorr, a Lufthansa vezető pilótája.

A Lufthansa Airbus A380-asa 526 utas befogadására képes. A repülőgép felső szintjén
található vadonatúj First Class kabin nyolc rendkívüli méretű ülésével egyedi koncepciót
tükröz és a lehető legnagyobb szintű kényelmet és műszaki innovációt nyújtja annak
érdekében, hogy az utazás valódi élménnyé váljon. Szintén a felső szinten található a
Lufthansa díjnyertes Business Class osztálya, amelyen 98 ülés található. A repülőgép fő
fedélzetén található a rendkívül tágas és komfortos turista osztály, amely 420 utas
befogadására képes.

A First Class részlegét hangszigetelő függönyök választják el a kabin többi részétől, a
repülőgép törzsén alkalmazott zajelnyelő anyagok és a különleges padlószőnyeg, amely
csökkenti a lépések zaját együttesen eredményezik a világ legcsendesebb First Class
kabinját. Az itteni atmoszféra könnyen elfeledteti az utasokkal, hogy éppen repülőgépen
utaznak. Az utasok kényelmének másik meghatározó eleme az egyedileg tervezett,
ergonomikus és kényelmes ülés, amely ággyá alakítva „kategóriájában a legjobb” címet
kapta. A 207 centiméter hosszú és 80 centiméter széles ágy mély, pihentető alvást tesz
lehetővé az utasok számára. A levegő páratartalmát szabályozó rendszer – amelyet
először alkalmaznak utasszállító repülőgépen – és a napszakhoz alkalmazkodó világítási
megoldás szintén hozzájárulnak az utasok komfortjának növeléséhez.

A Lufthansa eddig 17 Airbus 380–ast rendelt, amelyek közül nyolcat már át is vett. Ezek a
repülőgépek Tokió, Peking, Johannesburg, New York, San Francisco és Miami között,
illetve 2011. október 30-ától már Szingapúrba is közlekednek.


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.