Elrajtolt a Vízipanda, PET palackok, rettegjetek!

Elkezdődött a PET Kupa, útra kelt a WWF Vízipanda és legénysége! A szeles időre való tekintettel a tervezettnél egy nappal később szálltak vízre a PET hajók, melyek egészen Tiszalökig csorognak le a folyón, ahova szombaton futnak be, vasárnap pedig a WWF Magyarország szervezésében egy közös csobbanással ünneplik édesvizeinket.

A WWF Magyarország csapata már nagyon várta, hogy a két napos hajóépítés után kipróbálhassa a Vízipandát, amely készen áll a több napos tiszai kalandra! A hajó körülbelül 380 PET palackból készült el a hétvége során, a csapatok pedig a rajtra való várakozás közben sem tétlenkedtek: többen kenukban evezve gyűjtötték a hulladékot a vízből.

A PET Kupa célja a Tisza vizének és árterének megtisztítása, valamint a környezettudatos szemléletmód terjesztése. A PET hajók versenyét idén már ötödik alkalommal tartják meg. A hajóknak jó néhány követelménynek meg kell felelniük, hajtásuk például csak megújuló energiával történhet, vagyis evezővel, lapáttal vagy akár vitorlával.

A verseny útvonala Dombrádtól Tiszalökig húzódik, érintve Ibrányt, Balsát, Tokajt, valamint Tiszaladányt.
A PET Kupa végállomásán, Tiszalökön pedig a WWF Magyarország július 9-én, délután 3 órakor megrendezi a Nagy Ugrást, melyet már délelőtt 11 órától számos izgalmas program előz meg: az érdeklődőket többek között strandfociversennyel és interaktív, vizeinkkel kapcsolatos óriás társasjátékkal, homokfoci versennyel, mazsorettbemutatóval, az ugrás előtt pedig vízipisztolyos "bemelegítéssel" várjuk.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése: Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre.

Hazánkban is többezren ugranak évek óta, tavaly 16 helyszínen csobbantunk. A WWF Magyarország idén is versenyt indított. "Bízunk benne, hogy idén is számos településen ünneplik majd édesvizeinket egy nagy közös csobbanással. Az esemény után pedig a résztvevőknek két napja van arra, hogy a dokumentációt leadják, ami alapján azután kihirdetjük, hol vetette a legnagyobb hullámot a Nagy Ugrás" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője. 


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.