Erős eddig az idei év a szállodalánc óriásoknál

Sikeres fél éven van túl a világ két legnagyobb szállodalánca, az InterContinental és a Marriott. A forgalom Európában, Észak-Amerikában és a csendes-óceáni térségben is növekedett, adta hírül a Világgazdaság.

Kiadta első féléves eredményét az InterContinental Hotels Group, adta hírül a Világgazdaság. Nettó nyeresége az idei első fél évben 370 millió dollárra nőtt, ez 8 százalékos bővülés az előző év első feléhez képest. Az egy részvényre jutó bevétele (EPS) pedig 1,1 dollár lett, ami 27 százalékos bővülést jelent éves alapon.

Az eredményeket látva a szállodalánc 33 centnyi osztalékot fizetett részvényenként, tavaly ugyanekkor 30 cent volt az időközi osztalék. Pedig a negyedéves eredmények önmagukban nem lettek túl jók: az elérhető szobánkénti jövedelem (revpar) 1,5 százalékkal nőtt csak negyedéves összevetésben, míg az azt megelőző két negyedévben 2,7, illetve 2,5 százalékos volt a bővülés. A teljes első fél évben a revpar aránya 2,1 százalékkal emelkedett éves szinten.

A vállalat pénzügyi igazgatója, Paul Edgecliffe-Johnson elmondta: jó fél évet zárt a hotellánc, forgalmuk a Közel-Keleten ugyan visszaesett, de Európában lecsengett a tavalyi terrortámadások okozta pánik, és ott a bevételek ismét nőttek. Mindez azonban nem hatotta meg a befektetőket, a lassuló második negyedéves növekedés láttán a vállalat részvényeinek árfolyama a tőzsdenyitás után 4 százalékot esett.

A szobaszám tekintetében legnagyobb, tavalyi bevételei alapján pedig második legnagyobb hotellánc, a Marriott International negyedéves nettó profitja 414 millió dollár lett, ami kiemelkedő, 68 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.

A globális revpar aránya 2,2 százalékkal emelkedett éves alapon úgy, hogy csak az elmúlt három hónapban 16 ezer szobával gazdagodott a hálózat. A negyedéves, tisztított EBITDA 834 millió dollár lett, ami 8 százalékos bővülés éves alapon. Arne Sorenson, a vállalat ügyvezetője azt mondta, a jó eredmények nagyban köszönhetők annak, hogy jó időben vették meg a Starwood Hotels & Resorts láncot. Emellett bevételeik jelentősen nőttek Európában és a csendes-óceáni térségben, a vezérigazgató külön kiemelte Londont, mint javuló piacot.

A teljes cikk itt található.

 

Forrás: Világgazdaság Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.