hirdetés
hirdetés

Erős főváros nélkül nincs erős Magyarország

Tarlós István főpolgármestert a Magyar Közgazdasági Társaság Corvinus egyetemi ifjúsági bizottsága február 19-ére meghívta az egyetemre, hogy tartson előadást a főváros jövőjéről, Budapest regionális gazdasági központi szerepéről, turisztikai potenciáljáról, valamint az első közép-kelet-európai nyári olimpiai játékok megrendezésének esélyeiről. 

hirdetés

A főpolgármester szerint nem volt könnyű az elmúlt négy év, melyre példaként említette, hogy több éven át Budapest elfelejtette az itt képződő szellemi tőkét felhasználni, de azóta már együttműködési szerződést kötöttek az Akadémiával és több egyetemmel is. Szólt arról is, hogy a főváros és a vidék egyensúlyának helyre kellene állnia, mert ma Magyarország Budapest központú, de erős főváros nélkül nem lehet erős Magyarország sem.

A teendőkről szólva Senecát idézte: „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” Több feladatot nevezett meg, többek között a hajléktalanok ügyét, akik sorsát elsősorban szociális problémaként szemléli, csak másodszor rendészetiként. Megoldandó feladatnak tartotta még a környezeti és közlekedési problémákat, az árvízvédelem helyzetét, az építészeti és kulturális örökség megőrzését, a gazdasági érdekeltségek működési feltételeinek javítását, valamint a turizmust és a sportot élénkítő beruházások elősegítését.

Bejelentette: hogy a főváros 300-400 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthat a következő hét évben, melynek segítségével a 3-as metró infrastruktúráját fel tudják újítani valamint befejezhetik az 1-es villamos pályájának meghosszabbítását. A támogatással megvalósulhat az Újpalotát a Baross térrel összekötő villamos vonala is - mondta. Szólt arról is, hogy reményei szerint létrejöhet Kelenföldnél a szükséges közlekedési csomópont, a P+R parkoló 4,5 milliárd forintból. Körülbelül 4-5 milliárd forint értékben érkezhet forrás a Duna-parti területek rendezésére, 2 milliárd forint értékben pedig P+R parkolók építésére nyolc-tíz helyen. Továbbá 3,7 milliárd forintból megújulhat több központi aluljáró is, többek között a Deák Ferenc, Blaha Lujza és a Kálvin téri.

A turizmusról szólva néhány mondatban sorolta fel az eddig elért eredményeket. Szépül a főváros, az elmúlt négy évben 220 sikeres pályázaton vettek részt, illetve támogattak, többek között 157 lakóépület, 33 középület és 30 egyházi épület újult meg. Beszélt a felújított fürdőkről is, amely számtalan vendéget vonzanak. Szerinte világszerte híres állatkertünkre is megérdemelten sok pénz jut. A városligeti projektről szólva elmondta, hogy finanszírozási kérdések miatt a megvalósítás üteme kérdésessé vált.

- Nem vagyok olimpiaellenes – jelentette ki - az óvatosan optimisták közé tartozom – tette hozzá. Nem kilátástalan a helyzet, de nehéz, nagyon sokba kerülne ez az országnak amellett, hogy a NOB nagyon támogatja az eseményt – zárta le előadását a főpolgármester.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai