Esőben is látogatócsúcs a DreherFeszten

Az eső sem tudta elmosni a múlt szombaton megrendezett DreherFesztet – sőt, az esemény iránti érdeklődés a rossz idő ellenére is jelentősen, mintegy 20 százalékkal  növekedett. A látogatók kedvence a Csokis Dreher Bak és a Mozaik Komlós Tanksör volt.

„Idén 15 ezer négyzetméteren, sörspecialitásokkal, romkocsmákkal, két színpadon a legjobb fesztiválbandákkal és feltörekvő zenekarok versenyével, dj-partikkal, Főzőház túrával és civil programokkal vártuk a látogatókat.

Még a kevésbé kedvező időjárás ellenére is csak pozitív kommenteket kaptunk a résztvevőktől, az egy napra eső látogatottság pedig az elmúlt két évhez képest 20 százalékkal növekedett: több mint hatezren voltak kíváncsiak a sörgyárfesztiválra” – foglalta összes az immár negyedik alkalommal megrendezett esemény részleteit Szederkényi Zita, a DreherFeszt kommunikációs vezetője.


Ebben az évben hatféle, a kereskedelmi forgalomban nem kapható sörkülönlegességet próbálhattak ki a fesztiválon a vendégek. A legnagyobb sikert a nemrég dobozos változatban bevezetett Dreher Mozaik Komlós pasztőrözetlen tanksör változata és a Csokis Dreher Bak aratta. Az utóbbiban a barna sör kiegyensúlyozott édes-kesernyés karamellás ízét az édes gyümölcsök és a csokoládé aromája koronázta meg.

A nagyszínpad fellépői, a Cloud 9+, az Intim Torna Illegál és a Punnany Massif még a késő délutántól szemerkélni kezdő eső ellenére is hatalmas tömeg előtt koncerteztek. 

Munkatársunk, aki este hattól tízig vett részt az eseményen, annyit jegyzett meg, hogy a sörgyár udvarán valódi fesztiválhangulat uralkodott, és csak mobilvécékből kellett volna több a csúcsidőben. A jövőre nézve érdemes lenne a büfék számát is növelni, mert este 7 után úgy tűnt, hogy mindenki egyszerre éhezett meg, és hosszú sorok kígyóztak a hamburgerezők előtt. 


A feszten kialakított civil faluban az Ésszel iszom program keretében egy ittas ember „szemüvegén” át tapasztalhatták meg a túlzott alkoholfogyasztás hatásait, míg a Returpack sártánál vízipisztollyal lőhettek az érdeklődők az újra felhasználandó sörösdobozokra. A SUHANJ! Alapítvány kitelepülésén pedig kranking edzéseken és kerekesszékes akadálypályán próbálhatták ki a bátor vállalkozók a mozgássérültek világát.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.