Tavaszi ébredés Észak-Magyarországon

Egy, a hazai lakosság utazási szokásait vizsgáló kutatás adatai szerint Észak-Magyarország a harmadik legkedveltebb úti cél a belföldi közönség körében - mondta kedden a Nógrád megyei Alsópetény hírességében, a Prónay-kastélyban tartott sajtótájékoztatón Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője.

A tavaszi ébredés jegyében vette kezdetét a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai kampánya, amely falusi-, öko- és aktív turisztikai termékeken keresztül mutatja be az északi régió kínálatát. A tájékoztatón egy képzeletbeli túrára invitálták a részvevőket, amelynek keretében az egyes térségek, kiemelt turisztikai szolgáltatók közreműködésével ismertették a tavaszi szervezett programokat, újdonságokat, amelyek között a hagyományok kedvelői és a különleges kikapcsolódásra vágyók is találnak kedvükre valót.

Molnár Anita hangsúlyozta, hogy Észak-Magyarországon az évek óta tartó növekedés 2012-ben is folytatódott a turizmusban. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a régió kereskedelmi szálláshelyein - az előző évihez képest - 5,2 százalékkal több vendég, 5,5 százalékkal több vendégéjszakát töltött el.

A Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyét átfogó régió építészeti remekei közül a tájékoztató helyszínét, a Prónay-kastélyt mutatta be Tömösvári Szilvia igazgató. Elmondta, hogy a 2010-ben teljeskörűen felújított, Európai Nostra-díjra jelölt műemlékegyüttes szakmai, kulturális rendezvényekre, konferenciákra, családi találkozókra várja az érdeklődő vendégeket. Az idén már második alkalommal kap főszerepet Alsópetényben a zene a Pünkösdi Zenei Napok keretében. Júniusban pedig az első hazai Kalapos Piknikre látogathatnak el az érdeklődők.

Hollókő 2013-ban ünnepli negyedszázados évfordulóját annak, hogy az UNESCO illetékes bizottsága Budapest mellett elsőként felvette a falut a világörökségi listára. Hollókő hű maradt a múltjához, hirdetve a karakteres palóc hagyományait - tájékoztatott Kelecsényi Péter, a Hollókői Világörökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Az idei eseménynaptáruk első és egyik legfontosabb bejegyzése a március végi Húsvét lesz. Előkerülnek a színpompás palóc viseletek és a legények vödrökkel, hagyományos szódásüvegekkel indulnak a lányokat meglocsolni. A vendégváró programon résztvevők kóstolót kaphatnak a környék legjobb palóc gasztronómiájából, borokból és pálinkákból. Idén megújul az Ófalu és kiemelt szerepet kapnak a népi mesterségek, a jellegzetes helyi termékek.

Észak-Magyarországon közel nyolcvan település várja falusias, zöld környezetben, vidék gazdaportáival, tájjelegű ételeivel és boraival a pihenni vágyó vendégeket. Ezzel kapcsolatban Haász Tamásné, a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület titkára elmondta, hogy Hevesben 44 településen 620 vendégházban kínálnak színvonalas szolgáltatásokat. A tavaszi ébredés jegyében vadlesekre, vezetett erdei túrákra, pincékbe, lovas udvarokba, húsvétolásra, pünkösdölésre várják a turistákat.

Az ökoturizmust szeretőket, a tiszta hegyi levegőt kedvelőket invitálja túrákra a Bükki Nemzeti Park, melynek osztályvezetője Baczúr János arról beszélt, hogy kiterjed turista-, tanösvényhálózat, háromszáz kilométeres erdei kerékpáros úthálózat, továbbá geológiai bemutatóhelyek, ősrégészeti-, illetve idegenforgalmi barlangok, overallos barlangtúrák közül választhatnak az érdeklődők. Szarvas Imre tájegységvezető pedig azt emelte ki, hogy május 28-június 2. között tartják az Európai Geoparkok Hetét az Ipaolytarnóci Ősmaradványoknál. Ekkor vezetett túrák során érhetik tetten a vendégek az egykori tengerek és vulkáni katasztrófák nyomait.

Németh Csaba, az Országos Kéktúra többszörös bajnoka arról szólt, hogy egy sikeres pályázat eredményeként Galyatetőn túraközpontot alakítanak ki, emellett az ottani kilátót is felújítják, továbbá az európai normáknak megfelelő természetjáró térinformatikai rendszert is bemutatnak.

A Mátra tavaszi ébredéséről beszélt Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesülettől menedzsere. Felhívta a figyelmet a mátrafüredi hegyi sportok bázisára, ahol segway, mountaincart, monsteroller, vagy nordic túrát is szerveznek. Ezek mellett a vadászat, a sziklamászás, illetve a safari is élményt nyújthat a turistáknak. A sástói Oxygen Adrenalin Parkban hatalmas függőhíd, bobpálya és egyéb kaland várja őket. A Mátrán végighúzódó 650 kilométer hosszú turistaút felfedezéséhez turakereső modult is ajánlana a látogatóknak.

Húsvéti és a világörökségi hagyományokat tartalmazó programokkal csalogatja a látogatókat Mezőkövesd. Kazárné Kalber Nikolett, a Matyóföldi idegenforgalmi egyesület elnöke elmondta, hogy március 31-április 1. között a Hadas városrész utcái megtelnek élettel, kinyitnak az alkotóházak, kézműves termékek, ínycsiklandó ételek várják a vendégeket. Az augusztusi Folklór fesztivállal együtt különös jelentőségűnek számít ez az ünnep, mert leginkább ekkor pillanthatnak be az érdeklődők a matyó kultúrába, amely az UNESCO szellemi világörökségének része lett. Húsvétkor megismerhetik a látványos viseleteket és a tojásfestést is elsajátíthatják.

Az északi régióban öt erdei kisvasút közül választhatnak a turisták: Felsőtárkányban, a Mátrában, Lillafüreden, Szilvásváradon és Pálházán - emelte ki ezt a lehetőséget Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója. Ez utóbbi kisvasút a barlang-fürdő mellett Miskolc második leglátogatottabb turisztikai attrakciója. Rózsa Edit főszervező, a február 22-24. között megrendezésre kerülő 13. Miskolci Kocsonya Fesztiválra invitálta a vendégeket, amely az elmúlt években is több százezer embert vonzott. Az idén a határon túlról a szlovákiai Kassa, mint Európa kulturális Fővárosa , illetve az északi régióból Mezőkövesd, Monok, Szomolya és Gönc lesz a díszvendég.

Aggtelek és környékén aktív turisztikai programokat ajánlanak - mondta Bacsó Zsolt, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője. Hat barlangot ismerhetnek meg az érdeklődők. Emellett hazánk egyetlen hucul-lótörzstenyészete is élményt kínál. A ridegen tartott ménes Jósvafő közelében egész évben megtekinthető. Hátaslovas, illetve lovas kocsis ajánlatok is szerepelnek a programok között.

Bemutatóhelyekre is ellátogathatnak a térségbe érkezők: Bódvaszilason a Művészetek Magtárát, Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét tekinthetik meg az érdeklődők. Az aktív kikapcsolódás lehetőségeit kínálják Zemplénben és környékén - mondta Dankó Dénes, a Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület elnöke. Tanösvényeken túrázhatnak, a Zemplén Kalandpark sportcentruma pedig három alpesi minőségű sípályájával várja a vendégeket. A felszereléseket kölcsönzőtől is bérelhetik. Itt találni Európa legizgalmasabb, 2275 méter hosszú görgős bob pályáját is. Az is újdonság, hogy a kalandparkban évszaktól függetlenül síelhetnek a vendégek Európa legnagyobb műanyag sípályáján. Sátoraljaújhelyen pedig megtekinthetik a világ egyetlen magyar nyelvi múzeumát Kazinczy Ferenc egykori házában.

Az északi régió három megyéje várakban is gazdag - erre hívta fel a figyelmet Vaszlavik Mária, a Felső-Magyarországi Várak Egyesületének titkára. Jelenleg 28 vár megtekintését ajánlják - amelyek a szervezethez tartoznak - és minden évben közös kiadványt tesznek közzé ezek népszerűsítésére. Diósgyőrtől Regécig, Siroktól, Kisnánán át Füzérig az a céljuk, hogy ebben az évben is növeljék a várak turisztikai vonzerejét. Ehhez egyedi programokat ajánlanak, szolgáltatásokat, éttermeket, szálláshelyeket is kínálnak, valamint a diákságnak kihelyezett történelem órákat szerveznek.

A tájékoztatók után Molnár Anita záróbeszédében kiemelte, hogy a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága idei üzleti terve azt irányozza elő, hogy 2,5 százalékkal - 32 ezerrel - növeljék belföldi vendégéjszakák számát. Ezt közös összefogással, a szolgáltatók és a TDM-ek támogatásával érhetik el.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.