Ettél már bodzát, rózsaszirommal, mimózával?

A Four Seasons Hotel Gresham Palace új koncepciója, hogy még ismertebbé tegyék a hazai nagyközönség előtt Gresham Éttermüket, és ne az legyen az általános kép, hogy ott annyira topkategóriát képviselnek, amely szinte megfizethetetlen a magyar lakosság körében.

Ennek jegyében hívták el magukhoz március 8-án a hazai gasztromédia képviselőit egy hangulatos vacsorára. És mivel Nőnap volt – kizárólag hölgyeket invitáltak. A meghívás másik apropója, hogy a konyhára új séf érkezett. Bár Leonardo Di Clemente igazi olasz temperamentumával a dél-olasz Puglia szülötteként sok éven át dolgozott hazájában is, hozzánk egy hónappal ezelőtt Tokióból érkezett, a luxuslánc ottani konyháján dolgozott, előtte pedig a londoni Four Seasons-nél szerzett komoly szakmai tapasztalatokat.

A budai Vár panorámájával „tálalt” asztalnál Yves Giacometti, a szálloda igazgatója és Andrea Colla F & B igazgató is helyet foglalt, és mivel mindketten szintén a napsütötte Itália szerelmesei, így nem egy feszengős, álbeszélgetésekkel teli estén vehettünk részt, hanem igazi fesztelen hangulat uralkodott – ahol persze a feltálalt, kimondottan nőknek szánt fogások voltak az uralkodók.

Rizottó, a király

Elsőként „Bodzavirág” néven ráksaláta érkezett, amelyben szerepelt persze bodza is az alma és a burgonya mellett. Utána libamáj tiramisu második előételként, bár az eperben érlelt libamájnál a gyümölcs íze nem volt igazán érezhető, azonban cseresznyés balzsamecettel megbolondítva, mákos granola morzsával tálalva – isteni volt. De nálam a sáfrányos rizottó vitte a pálmát: folyami rákkal és pezsgős zselével a tetején olyan igazi különlegesség, hogy amikor az ételsor végén a séf megjelent az asztalunknál – rögvest elkértem a receptjét.

Mint a Séf asztalánál

Leonardo egyébként nem feszélyezetten állt egy-két percig az asztal szélén, hanem leült közénk, bort töltött magának, és fesztelenül csevegett. A receptkérésnek különösen örült, az F & B igazgatóval pedig külön sajátos stílusban „froclizták” egymást, hiszen, mint kiderült, Andrea Olaszország északi területéről érkezett – a déli születésű Leonardoval úgy látszik ennek kapcsán örökös csipkelődés van közöttük gasztronómia és a más-más szokások okán. Egyébként ők ketten, ez látszott is, jól megértik egymást. Például az F & B igazgató volt az, aki az új séf megérkezésekor körbevezette őt Budapest neves gasztronómiai pontjain, megkóstoltatva vele mindenütt, ahol csak lehetett a magyar konyhából. „Ezért tudok már akár becsukott szemmel is készíteni rántott húst, vagy csirkepaprikást”, összegzi tapasztalatait a Four Seasons új konyhafőnöke.

Ha jó az ötlet – megtelik az étterem

Akinek irányításával a királyi rizottó után rózsaszínre sütött kacsamell, gyömbéres sütőtökpürével, rózsaszirommártással érkezett a konyháról, a lakoma befejezéseként pedig mimóza tortát szolgáltak fel. A kiszolgálás is osztályon felüli volt: például olyan apróságra is ügyeltek, hogy kávét vagy teát (kívánság szerint) a desszerttel együtt hoztak, nem pedig utána, ahogy sok helyütt szokás.

Ja, és hogy el ne felejtsem: e nőnapi, kimondottan hölgyeket váró könnyű, kimondottan sok zöldséget és főként virágot felvonultató menüsorra akkora volt az érdeklődés, az étterem vendégtere ezen a péntek estén dugig megtelt. Ha egy jó, kedves, személyre szóló, kényeztető ajánlat szerepel egy étterem kínálatában- arra a magyar vendégkör is mindig vevő lesz.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.