Európa legnagyobb bioszféra rezervátuma jöhet létre magyar részvétellel

Szlovénia, Ausztria, Magyarország, Horvátország és Szerbia hétfőn közösen nyújtott be jelölését az UNESCO Világörökségi Központnak az öt országra kiterjedő Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló Bioszféra Rezervátum (MDD TBR) létrehozására.

A WWF Adria környezetvédelmi szervezet jelezte: ez volt az utolsó lépés a közös bioszféra rezervátum státusz elérését célzó folyamatban. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) úgynevezett Bioszféra-rezervátum címe - hasonlóan az UNESCO világörökséghez - nagy nemzetközi elismerést jelent, amelynek elnyerésére az országok évente pályázhatnak. A WWF Adria szerint az UNESCO jövő júniusban nyilváníthatja a területet öt országot átívelő bioszféra rezervátummá.

A létrejövő rezervátum Európa legnagyobb - 700 kilométer hosszú és 800 ezer hektáros egyedi kultúrájú és természeti - tájvízi biodiverzitás rezervátuma. Az országokon átfolyó Dráva, a Mura alsó szakasza, valamint a Dráva torkolat feletti Duna szakasz Európa ökológiailag egyik legegységesebb összefüggő folyórendszere. A folyók "zöld övet" formálnak, összekapcsolva az öt ország több mint egymillió hektáros, természeti és kulturális szempontból különösen fontos területét, így szimbolizálva azok egységét.

A WWF Adria, valamint más környezetvédelmi szervezetek és minisztériumok az elmúlt húsz évben arra törekedtek, hogy megvédjék ezeket a területeket. A Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum folyóvizei számos élőlénynek és növénynek adnak otthont, köztük több mint 300 vízi madárfajtának. A 700 kilométer hosszú folyók természetes ívóhelyei a kecsegének és a dunai lazacnak. A környezetvédők szerint a határokon átnyúló Mura-Dráva-Duna UNESCO Bioszféra Rezervátum árterületei megvédik a falvakat az árvizektől, valamint ellátják a lakosságot ivóvízzel, míg a lenyűgöző táj segíti a fenntartható turizmus fejlődését. Gödöllőn, 2011. márciusában a horvát, magyar, osztrák, szerb és szlovén környezetvédelmi miniszter közös nyilatkozatot írt alá a rezervátum megalapításának érdekében.

Horvátország és Magyarország 2016-ban, Szerbia 2017-ben, míg Szlovénia tavaly készült el a projekttel. Júniusban a "puzzle utolsó darabja is a helyére került, amikor az UNESCO az osztrák Mura menti terület is bioszféra rezervátummá nyilvánította.

Forrás: Infostart


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.