Év végére lesz döntés

Augusztus végén ismét szűkül azon társaságok köre, amelyek versenyben maradhatnak azért, hogy 75 évre megkapják a Budapest Airport (BA) üzemeltetési jogát és részvényeinek egy darab híján 75 százalékát. A végső döntés a második pályázati körben születik meg, várhatóan még az idén.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

'

Az érdeklődők száma és súlya is jelzi, hogy a BA megvásárlása biztos üzletnek látszik. Az egész európai légi közlekedési piac biztató jövő előtt áll – gondoljunk csak arra, hogy 2004-ben az európai légi személyforgalom 7,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a következő évekre pedig még a legpesszimistább becslés is 4 százalékos növekedést jósol –, és még ennél is jobbak a közép-európai régió kilátásai.

Tavaly az 5–10 millió közötti utasforgalmat lebonyolító kategóriában, ahová a Ferihegyi repülőtér is tartozik, Prága 26,9 százalékos, Köln/ Bonn 15,4 százalékos, Moszkva/Domodevo pedig 11,5 százalékos forgalomnövekedést ért el. Ami Ferihegy adatait illeti: tavaly 6,46 millió utas fordult meg a repülőtéren, ami 28,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az idén 7,59 milliós utast, azaz 17,5 százalékos növekedést várnak. Még egy adalék: az IATA elemzése szerint az elkövetkező években Magyarország lesz a világ harmadik leggyorsabban fejlődő légi közlekedési piaca.

Kitartó érdeklődés

Az persze kérdés, hogy a forgalom növekedésével egyenes arányban nő-e a nyereség. Erre a kérdésre a BA-tól nem kaptunk választ; érvelésük szerint a privatizáció jelenlegi szakaszában semmiféle információt nem adhatnak ki. Csak sejteni lehet, hogy a válasz valószínűleg nem, hiszen számos beruházás elkerülhetetlennek tűnik. Szükség van új cargobázisra, új terminálra, a repülőtéri közlekedés fejlesztésére és szálloda építésére – hogy csak néhány példát említsünk. Azt természetesen nem tudni, melyik pályázó mennyi pénzt szán a fejlesztésekre, hová helyezi a hangsúlyt, illetve mi lesz a várható sorrend. A titoktartási kötelezettségükre hivatkozó potenciális befektetőktől erről semmit nem sikerült megtudnunk, néhány korábbi nyilatkozatból viszont kiderül, hogy vannak, akik a fapados, vannak, akik a cargoforgalom bővítésében látják a jövőt.

Valószínűleg az is befolyásolja majd a BA nyereségét, hogy a díjakat a privatizáció után várhatóan az iparágban világszerte alkalmazott „infláció-X” árplafonmodell alapján fogják szabályozni. A befektetők véleménye azonban ennek ellenére is szemmel láthatóan az, hogy a BA jó vételt jelent. A legújabb hírek szerint még annál is jobbat, mint amilyennek eredetileg látszott, hiszen – a FigyelőNet szerint – az új európai elosztóközpontot kereső American Airlines is szemet vetett rá. A pályázókat sem a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének két július végi sztrájkja, sem az nem riasztja el, hogy a Fidesz a BA Rt. eladásának megakadályozásán dolgozik. Több tisztázatlan kérdés is van a reptér körül: 7 milliárd forintra perli például a BA-t a Ferihegyi Utasterminálfejlesztő Kft., annak kanadai tulajdonosa pedig a magyar államot; ugyanez az ügy az Alkotmánybíróság elé is került; nem tisztázott, hol lehetne az új cargobázis, nincs még aláírt keretszerződés a BA és a Malév között; a Malév 3 milliárd forinttal tartozik a BA-nak; a pályázók állítólag nem ismerik azt a szerződést, amelyet a BA kötött a KVI-vel a reptér működtetésére. Megoldásra vár a repülőtér és a városközpont közötti összeköttetés fejlesztése is. Ez kétségtelenül állami feladat lenne, és hiába van meg erre a szándék – Demszky Gábor néhány hete bejelentette, hogy a fővárosi fejlesztésekről szóló Podmaniczky- tervnek mindenképp része lesz a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsvasút megépítése – az azért kérdés, mikorra fog ez megvalósulni.

A döntés

A végső döntésről azt lehet tudni, hogy remélhetően még az idén megszületik. A további lépéseket pedig megint csak homály fedi. „A nyertesnek érdeke lesz, hogy minél előbb nyereségesen tudjon működni a reptér, tehát valószínűleg gyorsan megindulhatnak a szükséges beruházások” – mondja Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) kommunikációs igazgatója. A labda tehát egyelőre az ÁPV Rt.- nél van, amelynek 11 tagú igazgatótanácsa a júniusi prekvalifikációs szakaszban a pályázók szakmai hátterének, hozzáállásának és pénzügyi megbízhatóságának mérlegelése alapján egyetlen jelöltet zárt ki a tizenegyből, az argentin Coporación América SA-t és magyar partnerét, a Stellaria Tanácsadó Kft.-t. A maradék tíz versenyző közül azután a Terra Firma befektetőcsoport „magától” kiszállt a versenyből.

A szelekció első köre azonban várhatóan „véresebb” lesz, hiszen az a cél, hogy „megszórják a mezőnyt” és kevesen legyenek azok, akik novemberben kötelező érvényű ajánlatot nyújtanak be. Az ÁPV Rt. igazgatótanácsa a döntés meghozatalakor többek között a stratégiai fejlesztési tervet, a pénzügyi tervet, a munkavállalókkal kapcsolatos terveket és a nemzetbiztonsági szempontokat fogja szem előtt tartani. Mint Oravecz Péter elmondta, a döntésnél – a stratégiai elképzelések mellett – a vételár játssza majd a legnagyobb szerepet.

Beszállás!

 

A Budapest Airport néhány adata

A BA Rt. adózott eredménye 2004-ben 9,863 milliárd forint volt, ami az előző évi 4,263 milliárd forintos értéknek több mint a duplája. Jegyzett tőkéje 2004 december 31-én valamivel több mint 8 milliárd forint volt, saját tőkéje 10,733 milliárd forint. A több mint 1200 dolgozót foglalkoztató cég tőkearányos nyeresége 2003 és 2004 között 53,8 százalékról 128,81 százalékra nőtt.

A második körbe bejutott kilenc pályázó

Az Abertis Group, az Ontario Teacher's Pension Plan és a TBI konzorciuma;

• A BAA (International Holdings) Ltd; a BAA hét repülőtérrel rendelkezik az Egyesült Királyság területén, köztük van Heathrow, Gatwick és Stansted. Ezeken kívül Melbourne és Perth, Nápoly, Indianapolis és Pittsburgh repülőtereinek tulajdonosa, illetve üzemeltetője.

• A Copenhagen Airports A/S; a Copenhagen Airports A/S további két dániai reptér (Kastrup és Roskilde) tulajdonosa és üzemeltetője.

• Az Euroinvest Közép-Európai Befektetési Rt; az Aeroporto di Venezia Marco Polo S.p.a, az OTP Bank és a MOL Rt. konzorciuma; a velencei repülőteret üzemeltető SAVE S.p.A. cateringcégeket és kereskedelmi létesítményeket is működtet három másik repülőtéren, vasútállomáson és egy kikötőben.

• A Ferrovial Aeropuertos SA, a Ferrovial Infraestructuras SA és a Goldman Sachs Int. konzorciuma; a spanyol Ferrovial konglomerátum leányvállalata a bristoli, a belfasti, a sidneyi és egy chilei (Antofagasta) repülőtér üzemeltetésében vesz részt.

• A Fraport AG és a Deutsche Bank AG konzorciuma; Németországban négy repülőteret, köztük az ország legnagyobb forgalmú légikikötőjét üzemelteti a Fraport AG. Frankfurt am Main, Frankfurt–Hahn, Hannover és Saarbrücken repülőtere mellett terminált működtet Antalyán és Limában.

• A Hochtief AirPort GmbH és a Hochtief AirPort Capital GmbH konzorciuma; a vállalat portfóliójába tartozik Düsseldorf, Hamburg és Athén légikikötője. A Hochtief a közelmúltban átvette a tiranai Teréz anya repülőtér üzemeltetését.

 • A Macquarie Airports Holdings Ltd; az ausztrál székhelyű Macquarie Airports repülőterein idén júniusban közel 10 millió utas fordult meg. A vállalat portfóliójába tartozik a brüsszeli, a sidneyi, a római, a bristoli és a birminghami reptér. Érdekeltségei (Ferrovial, Hochtief) önállóan is indulnak a BA privatizációjára kiírt tenderen.

• A Tav Tepe-Akfen-Vie Yatirim Yapim Ve Isletme Anonim Sirketi; a TAV júniusban elnyerte az isztambuli reptér üzemeltetési koncesszióját 15,5 évre, amiért 3 milliárd dollárt fizetett a török államnak. A TAV üzemelteti az ankarai és izmiri repülőtereket, és most építi a kairói repülőtér harmadik terminálját.

Privatizációs menetrend

2005. június 6. Pályázati felhívás a Budapest Airport Rt. részvényeinek értékesítésére

2005. június 28. Írásbeli szándéknyilatkozatot nyújtanak be az érdeklődők

2005. augusztus 9. A résztvevők benyújtják indikatív ajánlataikat. Ezek elbírálása után az ÁPV Rt. értesíti azokat, akik a második szakaszban is részt vehetnek.

2005. november 2. A résztvevők benyújtják az ÁPV Rt.-nek kötelező érvényű ajánlataikat

'

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.