Ez lesz majd a világ leghosszabbja?

A jelenlegi nagyon hosszú, London-Perth után köztes leszállás nélküli járatok indítását tervezi Sydney és London között a Qantas.

Az ausztrál nemzeti légitársaság vezérigazgatója, Alan Joyce szerdán a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: a cég máris előrehaladott tárgyalásokat folytat a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az európai Airbus és az amerikai Boeing képviselőivel olyan típus kifejlesztéséről, amely képes technikai megálló nélkül megtenni a 17 ezer kilométeres távot az Ausztrália délkeleti partjain fekvő Sydney és a brit főváros között. Joyce kijelentette: ha valamelyik gyártónak sikerül a megfelelő repülőgéptípussal előállnia, a közvetlen Sydney-London járatok 2022-ben indulhatnak.

A polgári repülés történetének első menetrendszerű nonstop légijárata Ausztrália és Európa között már március óta közlekedik, de ez a járat a nyugat-ausztráliai Perth nagyvárost köti össze Londonnal, és hozzávetőleg 2500 kilométerrel rövidebb, mint a Sydney-London táv. A Perth-London útvonalon a Qantas Boeing 787-9 típusú repülőgépeket használ, az út 16-17 órát vesz igénybe az időjárástól és az aktuális útvonaltól függően.

Alan Joyce a szerdai BBC-interjúban elmondta, hogy jelenleg nincs olyan repülőgéptípus, amely a jóval hosszabb Sydney-London, illetve London-Sydney járatpárt leszállás nélkül teljesíteni tudná. A Qantas elsősorban az Airbus A350-1000-es típusának használatán gondolkodik, de Joyce szerint ennek hatótávolságát is növelni kellene valamelyest. A másik lehetőség a Boeing 777-8, a sikeres 777-es típuscsalád legújabb változata, amely a tervek szerint 2022-ben állhat forgalomba.

A Qantas vezérigazgatója szerint ha a közvetlen Sydney-London járat megvalósul, akkor a légitársaság nonstop járatokat indít New Yorkba is. Joyce szerint az ilyen távú járatok keresettségét jelzi, hogy a Perth-London-Perth járatok átlagos telítettsége 92 százalékos, az üzleti osztályé pedig 94 százalékos.

A Qantas korábbi leghosszabb, nem egészen 14 ezer kilométeres leszállás nélküli menetrendszerű járata a Sydney és Dallas közötti járat volt. Az ausztrál légitársaság a Perth-London járat elindítása előtt is üzemeltetett, és azóta is közlekedtet napi járatokat Londonba Airbus A380-as óriásgépekkel, de ezek útközben leszállnak Dubajban. E járatok menetideje a technikai megállóval együtt 20-22 óra. A Qantas 1947-ben indította menetrendszerű járatait Ausztrália és London között, de akkor az út négy napig tartott, hét leszállás közbeiktatásával.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.