Farsangot idéző partnertalálkozó a Corvin Hotel Budapestben

Reggelivel egybekötött farsangi hangulatú üzleti partnertalálkozót szervezett Budea Ildikó, a Corvin hotel igazgatója és csapata február 27-én a hotelben, aki elmondta, hogy 2018 rekordnak számít a szálloda életében.

A 2018-as év szép sikereket hozott, és reményeink szerint a 2019-es esztendő is legalább ilyen jó lesz. Nagyon sokat tettünk azért, hogy rekordévet zárjunk. A befektetett munka a vendég-visszajelzésekben is megmutatkozik. Örülünk, hogy a Booking.com oldalán a háromcsillagos Sissi szárnyunkban a vendégelégedettségi mutató 8,1-ről 8,3-ra, a négycsillagos Corvin szárnyunkban 8,3-ról 8,6-ra nőtt és mindkét brandünk esetében a tisztaságot és a reggelit átlagosan 9 pontra értékelték a vendégek. Hasonló javulás tapasztalható a Tripadvisoron, a Google-on és az Expedián közzétett értékelésekben is. - A legtöbb értékelésben belvárosiként jellemezték az elhelyezkedésünket, és a nagy foglalási portáloknak köszönhetően egyre több foglalás érkezik azoktól, akik belvárosi három, vagy négycsillagos szállodát keresnek – mondta az igazgatónő.

A szállodát lokációja miatt szeretik a vendégek, és a látványosságok közül a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Nemzeti Színház, és a MÜPA sincs messze. A parkolással sincs gond, ami pedig általában kardinális kérdés a belvárosban.  

A Corvin Hotel Budapest két különböző kategóriájú, 3 és 4 csillagos szárnnyal rendelkezik. A Corvinnal szemben lévő épületben még további, igényesen felújított apartman tartozik a szállodához. Összesen 86 légkondicionált szobával és 5 saját konyhával rendelkező apartmannal várják a vendégeket. A szálloda az ITH cégcsoport tagja. A cégcsoporthoz tartozik még a Hotel Bakony, és egy osztrák vendégház, a Mönichkirchenben található Villa Luef. 

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.