Féléves számvetés

A tavalyinál gyengébb eredményt produkált a hazai turizmus a külföldi vendégszám tekintetében az év első hat hónapjában. A belföldi forgalom tovább javult, de ez nem tudta ellensúlyozni a külföldiek egy részének elmaradását. A nyári főszezon és egy szép, hosszú ősz azonban még javíthat a helyzeten. Körkérdésünkben a visszaesés okait és a „szépítés” lehetőségeit kutattuk.

'
Csordás Imre, a Mercure Budapest Korona igazgatója és a Magyar Szállodaszövetség budapesti régiójának vezetője:

– A vendégszám visszaesését szinte minden budapesti szállodás tapasztalja. Hogy pontosan mi áll a fővárosunk, illetve az országunk iránti érdeklődés csökkenésének hátterében, arról csak találgatások vannak. Abban, hogy legfontosabb küldő piacainkról rendre kevesebben érkeznek, a gazdasági gyengélkedés is közrejátszhat. Németországban ráadásul intenzív kampányt indult, belföldi üdülésre buzdítva a lakosságot. Kipukkadt az uniós csatlakozásunk alkalmából fújt lufi is. Az elmúlt két évben sokan eljöttek, hogy megnézzék, milyen az egykori szocialista államból uniós taggá avanzsáló Magyarország. Ez azonban ma már nem nagyon ad késztetést a látogatásra. Nagy tömegeket csábított hazánkba az olcsó szálláslehetőség és a kedvező árú fapados járatok indítása is, időközben azonban a szállodák árat emeltek, és május végéig az erős forint is drágulást idézett elő. Az elmaradozó árérzékeny tömegeket azonban egyre inkább a kisebb létszámú, de tehetősebb rétegek váltják fel a budapesti szállodákban. Ennek köszönhető az is, hogy annak ellenére, hogy a kereskedelmi szálláshelyek kevesebb (–8%) külföldi éjszakát regisztráltak az első hat hónapban az előző év azonos időszakához képest, mégis több volt (+16 százalék) az abból származó bevételük. A szállodaipar ezzel együtt törekszik a külföldi vendégéjszakák számának emelésére. A budapesti hotelek többek között a Magyar Turizmus Zrt.-vel közreműködve decembertől márciusig nemzetközi promóciót indítanak a téli forgalom élénkítésére. (Cikkünk  ITT olvasható.)

Hülvely István, a Hunguest Hotels Rt. vezérigazgatója:

– A Hunguest Hotels összes házában, Budapesten és vidéken egyaránt visszaesést tapasztaltunk a külföldi vendégéjszakák számában, különös tekintettel az Európai Unió országaiból érkező vendégekre. Ebben közrejátszhat az is, hogy az elmúlt két évben irreálisan sok vendég érkezett elsősorban a fővárosba a diszkont légitársaságok járatainak köszönhetően. Az idei első félévet jellemző vendégéjszaka csökkenést a bevételek terén némileg ellensúlyozza a gyenge forint, kérdés azonban hogy meddig érvényesül ez a tendencia. Az viszont szinte biztos, hogy a szeptember elsejével tervezett, nemzetközi viszonylatban példátlanul magas áfaemelés a külföldi érdeklődés jelenlegi csökkenését tovább fokozza majd. A húsz százalékos áfa ledolgozhatatlan versenyhátrányt jelent a szálláshelyek számára, amit a kétszázalékos iparűzési adó is súlyosbít. A legjelentősebb versenytársunknak számító Ausztria és Horvátország szálláshelyei tíz-, Csehországéi pedig mindössze ötszázalékos áfát alkalmaznak. De a gyógyturizmus versenytársának számító Lengyelországban is csak hétszázalékos forgalmi adó terheli az idegenforgalmat. A hazai szálláshelyszolgáltatóknak minden túlélési ösztönükre szükségük lesz ahhoz, hogy házaik talpon tudjanak maradni a következő években. A szakmát érintő jogi és gazdasági intézkedéseket vizsgálva elmondható, hogy a kormányzat nem tekinti húzóágazatnak a turizmust.

Dr. Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója:

– A tavalyi rekordévnek számított. A brit beutazók száma ötvenszázalékkal nőtt 2005-ben. Ekkora növekedést képtelenség minden évben elérni. A tőzsdén is ismert a törvényszerűség, hogy a hirtelen nagy kiugrást kisebb visszarendeződés követi. A német turisták száma világszerte csökkent. Elégedettek lennénk, ha el tudnánk érni, hogy a német, holland, osztrák piacokon ne folytatódjon az évek óta tartó csökkenés, amely abból adódik, hogy az onnan érkezők jó része már több alkalommal járt nálunk, és új országok megismerésére vágyik. Minden főbb küldőpiacunkon, ahol visszaesést tapasztaltunk, fokoztunk a marketingtevékenységet költségkímélő, de hatékony eszközökkel. A potenciális küldő országokban (Oroszország, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Csehország, Görögország) kifejtett marketingtevékenység a statisztikák alapján is kezd beérni. Ezekről a piacokról rendbe több vendég érkezett. Húszéves szállodás tapasztalatom, a sikeres július és az előrejelzések alapján azt mondhatom, hogy a gyenge félév után erős hat hónapnak nézünk elébe. Optimizmusomat arra alapozom, hogy a gyógy- és wellness- szállodákba sokan érkeznek, jók a belföldi turizmus eredményei, főleg a Balatonnál, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a bruttó szobaárbevétel a forintleértékelés és az infláció mértékénél kétszer nagyobb mértékben nőtt (+13 százalék). Nagy reményeket fűzök a Budapest Winter Invasion kampányhoz is.

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.