Felmérés: a franciák idén otthon nyaralnak

A koronavírus-járvány ellenére a franciák többsége idén is tervez nyaralást, de jelentős többségük belföldön tölti a nyári szabadságát, derül ki az BVA közvélemény-kutatóintézet kedden közzétett felméréséből.

A június 2-4. között 1055 főt kérdeztek meg, és a felmérés szerint idén a franciák 59 százaléka tervez nyaralást, a tavalyi 55 százalékhoz képest. De míg a korábbi években csak mintegy kétharmaduk maradt Franciaországban, idén 87 százalékuk tervezi belföldön eltölteni a nyarat.

"A nyári időszakra feltehetően a feltöltődés lehetőségeként tekintenek a szigorú karantén időszaka után", írták a felmérést kísérő tanulmányban. A szakemberek szerint a járványhelyzet miatt azonban a franciák egyelőre szívesebben választanak belföldi célpontokat.

A nyaralást tervezők a párizsi régióban vannak a legnagyobb számban, a fővárosban és környékén élők 67 százaléka, azon belül a 18 és 24 év közöttiek 74 százaléka, a családok 66 százaléka, a magasabb foglalkozási kategóriákban dolgozóknak pedig 71 százaléka tervezi, hogy elutazik nyaralni a következő hónapokban.

A utazók 54 százaléka a francia tengerpartokat célozza meg, 24 százalékuk a vidéket, 12 százalékuk a hegyeket, míg 9 százalékuk városokat kíván felkeresni.

A felmérésből az is kiderül, hogy a franciák optimisták a járványhelyzetet illetően, 81 százalékuk úgy véli, hogy a koronavírus nem fog problémát okozni számukra a nyaralás alatt.

A megkérdezettek ugyanakkor óvatosak, miután 56 százalékuk még nem foglalt szállást, 17 százalékuk már részben megtette, és csak 27 százalékuk foglalta le véglegesen a nyári szállását.

A célpontokat illetően Korzika szigete a legnépszerűbb, a múlt héten több repülőjegyet vásároltak korzikai városok felé, mint Párizs irányába.

Az internetes utazási irodák tevékenysége azonban jelenleg még csak 25-30 százaléka a tavalyi év ugyanezen időszakának, a fizikailag is felkereshető irodákkal rendelkező utazási irodáké pedig alig 10-15 százalék.

"Ez kevés, de több mint két hónapi teljes leállás után vagyunk", mondta Jean-Pierre Mas, a felmérést megrendelő Entreprises du voyage szervezet vezetője a francia hírügynökségnek.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.