Felújítják a Makovecz-kilátót

Társadalmi munkával segítik a budapesti Kis-Hárs-hegyen álló Makovecz Imre-kilátó felújítását a műszaki egyetemisták. A Makovecz Imre Alapítvány és a Pilisi Parkerdő Zrt. között született megállapodás alapján a Budapesti Műszaki Egyetem nyári gyakorlaton lévő építészhallgatói jelentős részt vállalnak a fából épített kilátó teljeskörű, augusztus közepéig tartó felújításából.

Július utolsó hetében kezdték meg az 1983-ban épített Makovecz Imre-kilátó felújítását. A kettős csavarvonal formájú, fagerendákból álló, 6 méter magas építményen először visszabontják a korlátokat, majd megerősítik a központi vastengelyen nyugvó tartószerkezetet. Ezt követően a korábbinál biztonságosabb formában, stabilabb korlátot építenek a lépcsősorra, és a kilátó tetejére. Megújulnak a kilátóhoz vezető lépcsőfokok és a szomszédos tűzrakóhely is, valamint új padok és asztalok kerülnek a pihenőhelyre.

A kilátót az 1980-as évek elején tervezte a hazai organikus építészet legnagyobb alakjának számító Makovecz Imre, aki abban az időszakban a Pilisi Parkerdő főépítészeként nagyban hozzájárult a főváros környéki kirándulóerdők arculatának kialakításához. Több építészeti kuriózumnak számító erdei létesítmény kötődik a nevéhez, mint például a visegrádi mogyoró-hegyi Erdei Művelődés Háza, ugyanitt a Mócsai-tanya, vagy a kirándulóközpont és a táborhely épületei, de említhetjük a dobogókői síházat is. A neves építész örökségét gondozó Makovecz Imre Alapítvány éppen ezért kereste a kapcsolatot a Pilisi Parkerdővel, és ajánlotta fel segítségét az építmények felmérésében, szükség szerinti felújításában. A munkában a Budapesti Műszaki Egyetem nyári gyakorlaton lévő hallgatói is részt vesznek, akik a „Szerves építészet” tantárgy keretében a gyakorlatban is megismerkednek a legendás építész munkásságával. Az építészhallgatók egyben a Makovecz Imre Alapítvány és a Kós Károly Egyesülés nyári gyakorlaton lévő ösztöndíjasai is. Az építőtábor szervezésével a Makovecz Imre Alapítvány visszatér névadója szellemiségéhez, hiszen a legtöbb épület felépítésekor az erdőgazdaságot ugyanígy támogatva, nyári munka keretében dolgoztak a 30-40 évvel ezelőtti egyetemisták.

A Makovecz Imre-kilátó felújítása legalább egy hónapot vesz igénybe, de az őszi kiránduló szezonban már újra várja a látogatókat. Ekkortól része lesz a Makovecz Imre Alapítvány által kialakított Makovecz-túraútvonalnak, amely mentén táblákon ismertetik a neves építész munkásságának egyes fejezeteit. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.