Fesztiválajánló augusztusra

Júniusban már készítettünk egy némileg marketinges fókuszú fesztiválajánlót, de azóta egyrészt eltelt sok idő, másrészt az augusztus végi programok közül még nem tudtunk mindenről, illetve néhol még maguk a szervezők sem tudtak mindent, Ozorán például az utolsó pillanatig még azt sem, hogy kinyithatnak-e. Szóval, úgy gondoljuk, egy ismétlés nem árt, nehogy bárki is azt higgye így a Sziget első napján, hogy ezzel a héttel véget ér a fesztiválszezon.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Sziget

Időpont:

Augusztus 5-12.

Egyediség:

Hát egyrészt messze ez a legnagyobb hazai hasonló esemény. Nemzetközi összehasonlításban pedig változatos programstruktúrájában, szolgáltatásainak minőségében és egyedi helyszínében tűnik ki a hasonló fesztiválok közül. Az idén Fesztiválköztársasággá kikiáltott helyszínen még egyedibb, izgalmasabb vizuális megoldások teszik látványosabbá a rendezvényt és számos új programhelyszín is lesz.

Újdonság:

Az utolsó napon lesz egy úgynevezett End Show, ahol fény-, és pirotechnikai látványosságok sokasága nyűgözi le majd a nagyszínpad előtti tér közönségét, a látványvilághoz David Guetta szolgáltatja majd a zenét. Lesz továbbá Color Party, ahol a közönség ezer színű – az egészségre ártalmatlan – festékpatronnal színezi majd be egymást és a teret, ami nagyon látványosnak ígérkezik. Itt lesz az európai kontinens legnagyobb óriáskereke, a Sziget Eye, ami nem újdonság, de a mérete igen. Az idei 20 méterrel magasabb ugyanis a tavalyinál. Az élményfesztivál hangulatot erősíti majd a éjszakai világítások bővítése az idei Szigeten. A fák egy része karácsonyfaizzó-ruhát kap, s jelentősen bővül a lampionok száma is.  Idén is lesz Disco Erdő, a Sziget nagyszínpadhoz közeli erdős területén a fákat különböző diszkófények, fénygömbök és stroboszkópok világítják meg, különös hangulatot adva a természetnek.  Újítás lesz a Szigeten a Para Erdő, a K-híd bejárat utáni bal oldalon lévő fás területen. Külső látványában a régi vándorcirkuszok hangulatát idéző sátorban, de tartalmában a modern új cirkusz előadásait sorakoztatja fel a Sziget új helyszíne, mely részben az eddig is jelen lévő cirkuszi produkciókat fogja egybe, részben otthont ad a Recirquel társulat kifejezetten a Szigetre készülő új előadásának. A Cirque du Sziget kihagyhatatlan programnak és látványában is lenyűgözőnek ígérkezik. Bár a vendéglátást erősíti, de látványában is gazdagítja majd a Szigetet az új Romkocsma Negyed, ahová Budapest legizgalmasabb szórakozóhelyei közül települnek majd ki többen is. A Sziget az idei évtől saját szabadstrandot is kap. A korábbi években határozottan tiltva volt a dunai fürdőzés, idén azonban – köszönhetően a Duna vízminősége jelentős javulásának, - a Sziget kijelölt strandján lehet majd fürödni. A Sziget Beach kiépített infrastruktúrával és vendéglátással, esténként a távol-keleti Full Moon Party-k hangulatával várja majd a vendégeket.

Fontosabb/érdekes fellépők:

Mindenkinek a kedve szerint: a nagyszínpadon lép fel a Blur, aki szerte Európában a legnagyobb fesztiválokon főprogram, de jön Nick Cave vagy a Franz Ferdinand is. A világzenei program idén is kihagyhatatlan, de aki friss ízekre vágyik, nézze meg a francia énekesnő, Zaz koncertjét. Óriási hang.

Fő márkák:

Dreher, OTP, Mastercard

Legjobb helyszín:

Romkocsma negyed, Colosseum, Yeni Raki Roma Sátor és Bár, OTP Világzenei Nagyszínpad

Jópofa aktivitás:

Az Axe Apollo Űrakadémia (AASA) egész világot behálózó nemzetközi akciójában az AASA közép-európai kiválasztási központja a Szigeten lesz. 6 országból érkező 51 fiatal fog egymással versengeni itt, s országonként 1-1 nyertes képviselni hazáját az AASA globális kiképzőbázisán, aminek az USA-beli Orlando (Florida) ad helyet. A legrátermettebb közülük pedig egy űrrepülésen is részt vehet majd.

Sör: Dreher Üdítő: Jana, Coca-Cola

Hány látogatót várnak:

Nagyjából az előző évekhez hasonló 380-390 ezer látogatóra számítunk összesen.

 

Ozora

Időpont:

Augusztus 6-11.

Egyediség:

Az O.Z.O.R.A. Fesztivál az átfogó pszichedelikus zenei kínálat mellett minden, a szubkultúrához kapcsolódó művészeti ágat fölvonultat. Emellett kiemelt hangsúlyt fektet a környezettudatosságra, előadások foglalkozások keretében. Nagy szerepet kap a gyógyítás, az öngyógyítás, illetve rengeteg kézműves foglalkozáson vehetnek részt a látogatók.

Újdonság:

Ebben az évben az underground cirkusz hazai és nemzetközi képviselői is részt vesznek a fesztiválon. Napi 2-3 előadás mellett minden nap workshopokon vehetnek részt a látogatók, akik a zsonglőrködés és a flow művészetek mellett a komolyabb cirkuszi műfajokat, mint például a levegőakrobatika több formáját vagy a cyr wheel-t is kipróbálhatják, gyakorolhatják.

A psychedelic/visionary művészetek is minden eddiginél nagyobb teret kapnak, a hazai és a nemzetközi élet krémje mutatja be műveit, illetve minden nap élőben, a helyszínen hoznak majd létre újabb alkotásokat. Több világhírű képzőművész is jelen lesz, mint pl. Android Jones vagy Alex Grey.

Fontosabb/érdekes fellépők:

Shpongle (lemezbemutató koncert, világpremier), Suns of Arqa, Baco de Gaia

Fő márkák:

Az O.Z.O.R.A. Fesztivál nem dolgozik szponzorált helyszínekkel, a fesztivál területén a legnagyobb felület a sör- és üdítőhűtőkön van.

Legjobb helyszín:

Reményeink szerint ebben az évben az összes helyszínünk egy szintre kerül. A minden évben nagyon látványos újításokról hagyományosan nem beszélünk és nem közlünk soha fotót a fesztivál előtt.

Sör: Heineken/Soproni Üdítő: Coca-cola

Hány látogatót várnak:

10-15 ezer.

 

Nagyon Balaton

Időpont:

Augusztus 18-20.

Egyediség:

A VOLT Produkció által szervezett programsorozat lényegében több önálló fesztivált takar. Balatonvilágoson az egykori aligai pártüdülőben debütál a B My Lake elektronikus zenei fesztivál, Zamárdiban, a Balaton Sound helyszínén indul a Strand - Nagyon Zene Fesztivál, amelyhez a Petőfi Rádió adja a hátteret, Zánkán pedig gyerekeket, családokat vár a Nagy Csobbanás, és emellett további számos kisebb-nagyobb program lesz a három nap alatt.

Újdonság:

A Nagyon Balatonnak ez az első éve, így már önmagában is újdonság az esemény, amely Lobenwein Norbert fesztiváligazgató szerint elsősorban arról szól, hogy az egész balatoni régiót a jelenleginél magasabbra pozícionálják, kulturális szempontból kitalálják a Balaton helyét és szerepét.

Fontosabb/érdekes fellépők:

Önálló programpont az LGT színpadra lépése Alsóörsön, a Nagy Csobbanás fesztiválon fellép Geszti Péter és a Gringó Sztár, az Alma Együttes, a Kaláka, Zamárdiban 3 színpadon zajlanak majd koncertek, fellép Yonderboi, a Quimby augusztus 20-i koncertjét a tegnapi szigetes Quimby-nap végén jelentették be a szervezők, akik szerint persze a legtöbben a Fall Out Boy magyarországi premierjét várják. Balatonvilágoson a B My Lake-en 3 nap alatt 150 dj fordul majd meg, Siófokon Leslie Mandoki és barátai adnak koncertet.

Fő márkák:

Az esemény fő partnere a Telekom, a médiában pedig az MTVA. Az eseménysorozat további fontosabb partnerei a Dreher, a Pepsi, a Red Bull, a Rézangyal és a Zwack.

Sör: Dreher Üdítő: Pepsi, Red Bull

Hány látogatót várnak:

Összességében várhatóan 3-400 ezer látogatót vonz majd a Nagyon Balaton 10 eseménye.

 

SZIN

Időpont:

Augusztus 21-24.

Egyediség/újdonság:

Újdonságnak számít a SZIN Roadshow, ahol jóval kedvezményesebb áron vásárolhatják meg a fesztivált kedvelők a SZIN bérletet. A Roadshow állomásai között Budapest mellett több vidéki nagyváros is megtalálható. A Roadshow több állomásán lehetőség lesz a SZIN szerencsekerék megpörgetésére is, mellyel napijegyet és további SZINes ajándékokat lehet nyerni. A bérlet villámakciók és a nyereményjátékok mellett idén a napközben kikapcsolódást biztosító programokra nagyobb hangsúly helyeződik, több kreatív, ügyességi, és a fesztiválozók bátorságát próbára tévő feladat vár majd a látogatókra. Hazánk legzöldebb fesztiváljaként természetesen idén is lesznek környezettudatosságra nevelő, zöld programok, valamint olyan környezetkímélő megoldások, melyek egyedülállónak számítanak a hazai fesztiválok között. Az idei év nagy újdonsága lesz még, hogy a fesztivál nulladik napja nemzeti ünnepünkre, augusztus 20-ra esik, ekkor a SZIN a várossal összefogva várja majd különböző, minden korosztály számára kikapcsolódást biztosító programokkal és koncertekkel a közönséget egy ingyenes nap keretében.

Fontosabb/érdekes fellépők:

Ákos 6 év után, a Tankcsapda pedig 5 év után lesz újra látható, hallható a SZIN-en, mely fellépők iránt nagyon nagy volt az igény a tavalyi fesztiválon készített felmérés alapján, így őket mindenképpen ki kell emelnünk. A SZIN-re célunk elhozni a meghatározó hazai zenekarok gyakorlatilag teljes körét, akik közül több mint 50 zenekar nevét már közzé is tettük, és még ugyanennyi név kommunikálása várható. Változás az idei SZIN életében, hogy néhány külföldi zenekar helyett ismert külföldi DJ-k várhatóak, még jobban SZIN-esítve a koncertek utáni party és bulihangulatot.

Fő márkák:

A szponzorok és a támogatók nevei egyelőre nem publikusak.

Jópofa aktivitás:

A SZIN új szlogenje idén: „Tőled színes”. Ez ihlette egyedi fejlesztésű Facebook-alkalmazásunkat. A „Legyen Tőled színes” Facebook-on elérhető app lényegében egy marketingaktivitás, melynek révén a SZIN rajongók bekerülhetnek a SZIN logójába, és még bérletet illetve napijegyet is nyerhetnek a fesztiválra.

Hány látogatót várnak:

A nulladik, ingyenes nappal együtt több mint 70 ezer látogatóra számítunk.

Forrás: Kreatív Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.