FM: kiaknázatlan a vadászati potenciál

Magyarország még jelentős kiaknázatlan vadászati potenciállal rendelkezik, a vadgazdálkodási ágazat helyzetét ugyanakkor számos intézkedés javította az elmúlt öt évben - közölte a minisztérium.

A szaktárca az MTI megkeresésére ismertette: a tavalyi -  2013/14-es - vadászati évben (a szezon mindig az adott év márciusától a következő év február utolsó napjáig tart) a vadgazdálkodási ágazati szereplők mintegy 19,76 milliárd forint árbevételt állítottak elő. Ez lényegében azonos a megelőző évivel, és mintegy 4 milliárd forinttal több, mint a kormányzati időszak kezdetén. Az előző vadászati évben a vadhúsból származó bevételek 4,25 milliárd forintot tettek ki.

Az FM rámutatott: a kedvező élőhelyi változásoknak köszönhetően emelkedik a nagyvadfajok állománya, ez így van egész Európában. Ezt a tényt alátámasztja, hogy az utóbbi öt évben egyenletesen növekedtek a terítékadatok is. A vaddisznó tavalyi terítéke 130 ezer körül mozgott, a gímszarvasé 53 ezer, az őzé pedig 100 ezer volt. A minisztérium megjegyezte: a magas nagyvadlétszám problémákat idézhet elő, ezért az ágazat továbbra is növelni kívánja a hasznosítást.

Az apróvad számára kedvezőtlen élőhelyi adottságok miatt ugyanakkor a mezei nyúl hasznosítása csökkent, terítéke ez 105 ezer darabra tehető, a fácáné 332 ezerre, ez az utóbbi évek átlagának megfelelt.

Magyarországon mintegy 60 ezer magyar állampolgár rendelkezik érvényes vadászjeggyel, a külföldi vendégvadászok száma pedig 25 ezerre tehető. Az utóbbi években szívesen keresik fel az országot az orosz, a keleti, valamint az angolszász vendégek, és nő az amerikai bérvadászok száma is. A szakemberek szerint jelentős kiaknázatlan bérvadászati potenciállal rendelkezik az ország.

A tárcánál megjegyzik:  az elmúlt mintegy öt évben számos, a vadgazdálkodási ágazatot pozitívan érintő intézkedés történt. Példaként hozzák, hogy az adatszolgáltatás koordinálása, az adatok értékelése, illetve a vadgazdálkodási tervezés nagy része az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) segítségével történik. Ennek pénzügyi alapjait 2010-ben sikerült megteremteni.

Az Európában egyedülálló közhiteles adattár pénzügyi adatokat is jegyez. A magyar szabályozás alapján minden elejtett vadat dokumentálni kell, a trófeás vadat pedig bírálat céljából be kell mutatni a vadászati hatóságnak. Az adatokat az OVA adatbázisa tartalmazza, ennek alapján nyomon követhető a trófeás vadállomány minőségi alakulása - ismertetik az összegzésben.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.