Fotózkodjon Vak Béla trónján!

Közel háromszáz millió forint támogatás felhasználásával megkezdődött a pécsváradi vár felújítása, amelynek részeként zarándokszállás, a bencés életmódot bemutató interaktív tér, látványkonyha, íjászpálya és kovácsműhely is kialakításra kerül.

Mint Bíró Ferenc, Pécsvárad polgármestere elmondta, a vár viszonylag magas üzemeltetési költségei, valamint az évek során  folyamatosan romló állapota miatt mind inkább szükségessé vált a vár felújítása. Minderre azt követően kerülhetett sor, hogy az önkormányzat sikerrel szerepelt az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében meghirdetett pályázaton az Élmény vár Szent István és a bencések korában a Pécsváradi Élményvárban című pályázatával.

Kitért arra is, az elnyert háromszázmilliós forintos támogatás felhasználásával megvalósuló projekt keretében nemcsak eredeti állapotába állítják vissza az országos jelentőségű műemléki védettség alatt álló épületet, hanem új, a 21. századi követelményeknek megfelelő funkciókkal és szolgáltatási elemekkel is megtöltik. E mellett az épület műemléki jellegét szem előtt tartva akadálymentes környezetet is kialakítanak.

Hangsúlyozta, bíznak abban, hogy  a fejlesztés a regionális turisztikai kínálat növekedésének eredményeként az idegenforgalom tartós továbberősödését eredményezi majd a térségben. E mellett általa nyolc új munkahely  is létre jön.

A beruházás a szálloda rész felújításával vette kezdetét, de jelentős építészeti, helyreállítási, felújítási munkálatokra kerül sor  a palotaszárnyban is. A megszépült várba számos turisztikai attrakciót terveznek, amelyekkel elsősorban a bencés rend, a vár első lakóinak életét mutatják be. Lesz majd bencés gyógyteázó és gyógyfőzet készítő interaktív helyiség, illat- és sókamra, a bencések gyógyító tevékenységét bemutató hely, látványkonyha korabeli főző- és sütőeszközökkel, kovácsműhely látványkovácsolással, pihenő- és fényképezőhely „Vak Béla trónjával”, várudvari látványelem-sor, sőt, a múzeumban a Szent Korona másolatát is kiállítják.

Mindezen túl egy  zarándokszállást is kialakítanak a várszálló felső emeletén, ugyanis a város a Magyar Zarándokút egyik állomása, s a vár mint hivatalos pecsételő hely népszerű a zarándokok körében.

A pécsváradi vár története több mint ezer évre nyúlik vissza. Eredetileg bencés apátság volt, amelyet 998-ban, a trónra lépése előtt Szent István adományozott az egyháznak. Első apátja a koronát Rómából elhozó Asztrik lett. A monostort már az alapítása után megerősítették, a későbbiekben pedig - már a török kiűzése után - uradalmi központként is működött a vár.  Jelenleg múzeumként és szállodaként funkcionál, legkülönlegesebb értéke pedig az az altemplombéli freskó, amely az Árpád-kori magyar művészet egyik legkorábbi – 1158-ból származó – emléke.

A projekt a tervek szerint 2014. június 30-ával zárul.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.