Főzz otthon, keress pénzt!

Az Airbnb étel- és italkóstolós élményprogramjainak sikerén felbuzdulva nemrégiben új kategóriát vezetett be, amely a világ minden táján kínál otthonfőzős élményeket az autentikus házi kosztot kedvelő felhasználóknak - írja a magyarkonyha.hu.

Az Airbnb nagy dobása volt, amikor 2016-ban az egyszerű szállásfoglalások mellett bevezette különböző élményprogramjait. Ezek között ma is éppúgy megtalálhatóak a marokkói sivatagot átszelő teveszafarik, mint a Manhattan építészetét bemutató túrák, vagy a Lisszabon legjobb ízeit kereső események. Az utóbbihoz hasonló, gasztrotémájú programok idővel különösen népszerűek lettek: a tavalyi évhez képest például már 160 százalékkal több foglalás érkezett a vállalat ilyen jellegű kínálatára.

A sikert meglovagolva a cég most új kategóriát nyitott a kézenfekvő Főzés címmel, amely alatt azonban más megközelítésből is megismerkedhetünk egy-egy ország gasztronómiájával. Itt ugyanis azokat a programajánlatokat gyűjtik össze, amelyek lényege, hogy a felhasználó autentikus, otthoni körülmények között, egy helyi házigazdától tanulhat meg elkészíteni egy-egy, az országra, térségre, népcsoportra jellemző fogást.

A kategória jelenleg 75 országban több mint 3000 programlehetőséget kínál; foglalható például soba tészta készítés Tokióban, vagy képviselőfánk sütés a párizsi Montmartre-on. „Főzz és étkezz olyan helyiekkel, akik családtagként kezelnek. Minden ételnek van egy története, akár raviolit formálsz egy olasz nagymamával, akár molét készítesz az ősi azték módon. Minden főzéssel kapcsolatos élményprogram minőségét ellenőrizzük, így autentikus recepteket ismerhetsz meg, és táplálhatod kulturális étvágyadat” – áll az Airbnb honlapján olvasható ismertetőben.

A programok házigazdái farmerek, családok, olykor szakácsok – sőt, néha elcsíphető pár ajánlat helyi hírességekkel is

Forrás: Magyar Konyha


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.