Füredi az év fagyija

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2020-ban rendhagyó módon rendezte meg a pandémia miatt az Év Fagylaltja versenyt. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

A verseny célja a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Az eredetileg május végére tervezett esemény fesztivál jelleggel idén nem volt megrendezhető, ezért régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kellett indulni – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amelyen tanműhelyben kellett helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Az Év Fagylaltja versenyre idén kézműves kategóriában 43 fagylalt nevezett, mellettük a fagylalt alapanyag-gyártók, forgalmazók kategóriájában 19 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

A kézműves kategória döntőjébe 13 fagylalt került, amelyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. Ebben a kategóriában, olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

A nagyon erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

Cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye:

Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese:

Passió-karamell – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred 

Ezüstérem:

Törökmézes vanília – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüre

Bronzérem:

Modena Kincse – Koncz Andrea, Sissi Kézműves Fagyizó – Gödöllő 

Zöldcitrom egy csipetnyi mentával – Somogyi Renáta, Bringatanya Fagyizó, Somogyi Fagylaltműhely, Gyenesdiás

Alapanyaggyártók, forgalmazók versenye: 

Aranyérem: 

Ropogós pisztácia sorbet - Gácsi Zoltán (Goodwill Kft. – Nagytarcsa) 

Ezüstérem:

Yuzu-mangó-karamell – Kálmán Regina (m-Gel Hungary Kft. – Budapest) 

Bronzérem:

Cseresznyés brownie – Magyar Zoltán (König-Units Kft. – Üllő)

Forrás: KEN!Media / Turizmus Online

Forrás: Fotók:Magyar Cukrászok Országos Ipartestülete


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.