Gasztroélményre érzékeny turisták figyelem!

Szombattól várja vendégeit a Pesti István séf nevével fémjelzett tatai Platán Gourmet étterem. 

Több mint kétéves előkészítő munka után májustól a tatai Platán Gourmet Étteremmel bővül a Platán Udvarház és a Platán Bisztró. A családok és túrázók által is kedvelt Bisztró mellett, az új Gourmet Étterembe a csúcsgasztronómia kedvelőit várja Pesti István Michelin-csillagos séf.

Míg másutt embereket küldtek el, addig a Platánban nem, sőt, folytatták az építkezést

A kifinomult ételsorok nemcsak az évszakokra és a tavat körülvevő természeti értékekre reflektálnak, hanem megidézik az egykor itt élő Esterházy-család szellemi örökségét és a történelmi Magyarország gasztronómia hagyományait is, hallhattuk Varró Zoltán dizájnertől, aki a megnyitó napján vezette körbe a szakmai vendégeket az általa megálmodott ház legújabb egységén.

“Felszínes élmények helyett számunkra az emlékek a legfontosabbak: azok, melyeket egy-egy íz és illat életre kelt. Olyan ételeket kínálunk, melyek minden érzékszervünkre hatnak, olyan ízeket, melyek érzéseket, hangulatokat idéznek meg. - mondja Pesti István, majd hozzáteszi: “Olyan éttermet szerettünk volna felépíteni, amely nemcsak Budapesten, de bárhol Európában megállja a helyét. ”

Miért ment Pesti Pestről vidékre? 

Pesti István Michelin-csillagos séf 2015-ben vette át a Tatai vár és az Esterházy-kastély között, az Öreg-tó partján fekvő Platán étterem konyhájának vezetését azzal a céllal, hogy megmutassa, a magas szintű gasztronómia nemcsak a főváros kiváltsága lehet.

Fáradhatatlan munkájának köszönhetően hamar sikerre vitte az éttermet, de ez csak az első lépés volt ahhoz, hogy álmát valóra váltsa. Csapatával és Varró Zoltán designer segítségével alapjaiban újította meg a Platán gasztronómiai koncepcióját, amelynek eredményeképpen tavaly nyáron megnyithatott a családias hangulatú Platán Bisztró, hosszas előkészületek után pedig májustól már a Platán Gourmet Étterem is várja az elmélyült, szofisztikált gasztronómia iránt nyitott vendégeket.

A járványidőszakot kihasználva Pesti Istvánék folyamatosan fejlesztették a fine dining étterem ételsorát, mostanra pedig már minden adottá vált ahhoz, hogy a vendégeknek is feltálalják a megálmodott ízeket a Varró Zoltán által tervezett fás, mohás tónusú enteriőrben, ahol az Esterházy-család 1783-ban telepített Angolparkjának hangulata elevenedik meg.

Nincs fejvesztett rohangászás, de még egy hangos szó sem a konyhán

Úgy tartják, Tatán összefonódva él a természet és az ember – ezt a filozófiát követi a Platán Gourmet Étterem is, amelynek gasztronómiáját a természetközeliség, a szezonalitás határozza meg. Pesti István és csapata – Erdélyi Emese, Fábián Krisztián, Kovács Krisztina, Prónik Balázs, Sáhó Lilla, Szabó Kevin és Thurányi Enikő – a nyolc-, hat-, illetve négy fogásos degusztációs menüsor mellett személyre szabott összeállítással is készül a speciális étrendet követő vendégeknek. 

A Platán saját kertészetéből származó zöldségek és fűszerek összetett használata mellett a legmodernebb technológiákkal és legmagasabb minőségi alapanyagokból születnek meg azok az izgalmas ételkreációk, amelyet mindenkinek, akinek csak lehetősége adódik rá, érdemes végigkóstolnia. Hiszen hazai, de minden bizonnyal nemzetközi mércével mérve is páratlan, amit tudásban, ízvilágban tud jelenleg a tatai csapat a Platán látványkonyháján.

Ahol, szintén nem mellesleg, olyan nyugalomban, összhangban dolgoznak a szakácsok, mintha egy zen meditációs központ tevékenységére látna rá a vendég, nem pedig egy olyan gasztrohelyre, ahol minden egyes tányért tökéletes eleganciával és páratlan ízvilággal tálalnak a vendég elé.

 

Plusz infok a helyről:

A Platán csapata mindig elkötelezett volt Tata és a környezete iránt. A tatai Platán épületegyüttese és környezete a műemlék rekonstrukció legnagyobb szakmai elismeréseként 2012-ben Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjat kapott. A Tatai vár nyugati kapujánál elültetett fa, amit 1785-ben az Esterházy-család hozatott Versailles-ból, és melynek ápolásában a Platán is szerepet vállal, 2014-ben Magyarországon megnyerte az Év Fája versenyt, majd 2015-ben az európai vetélkedőn a második helyet szerezte meg. A Platán teljes belsőépítészeti átalakulását a hazai belsőépítészet egyik húzóneve, a New York-i Gold Key Awarddal kitüntetett Varró Zoltán jegyzi. Az Udvarház, a Bisztró és a Gourmet Étterem mellett 2021-ben elkészült a Platán melletti várárokban a Mirror Spa, amelyet régi várak környezetének kortárs hasznosítására vonatkozó nemzetközi trendek inspiráltak. A várfal mellett elhelyezett tükör borítású dobozok a középkori falat láttatják több dimenzióban. A tatai madarak védelmében a tükrökre matricák kerültek, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Gerecsei Tájegységének szakemberei által adott tanácsok, és az egyik legnevesebb hazai természetfestő, Kókay Szabolcs tervei alapján. A fejlesztések a természetvédelmi előírásokat követik.

Forrás: zerocomagency.hu / Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.