Gazdagabb kínálattal nyílt meg a turisztikai szezon a Fertőrákosi Kőfejtőben

Hétvégén elkezdődött az idei turisztikai szezon a Fertőrákosi Kőfejtőben: a témapark és a tanösvény szombat óta látogatható - közölte a létesítményt üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki szerint idén több programmal készülnek, és több látogatót is várnak a kőfejtőbe.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pataki András elmondta, hogy tavaly több mint 30 ezren fordultak meg a Fertőrákosi Kőfejtőben, amelynek belső, barlangszerű csarnokaiban egyrészt egy színházi tér, másrészt egy kőzettani, őslénytani kiállítás fogadja a turistákat. Ehhez kapcsolódik a felszínen kialakított és a természeti értékeket bemutató tanösvény is.

Az idei szezon szombaton a tavaly életre hívott, Barlangoló elnevezésű programmal indul. Ez egy körülbelül háromnegyed órás tárlatvezetés a témaparkban, bepillantást nyújtva a barlang és a Fertő táj múltjába. A hétvégén, majd a szezonban szerdánként délelőtt 11 és délután 15 órakor kezdődő programon előzetes bejelentkezés után lehet részt venni.



Tavaly volt először húsvéti rendezvény a kőfejtőben, és idén is hagyományőrző foglalkozásokkal várják a családokat április 15. és 17. között. Május 27-én a gyereknaphoz kapcsolódva A dzsungel könyve szereplőivel találkozhatnak a témaparkba látogatók. Pünkösdkor, június 3-án és 4-én népi játékok és bábszínház, a június 24-re eső nyári napforduló éjszakáján pedig komolyzenével kísért csillagászati ismertető várja az érdeklődőket.

Pataki András hozzátette, hogy a tervek szerint a szezont egy nagyszabású koncert zárja majd szeptember 30-án: Stanley Jordan amerikai dzsesszgitáros lép fel a kőfejtőben a világ egyik legjobb dobosának tartott Horváth Kornéllal, valamint a kiváló gitáros, énekes ütőhangszeres és zeneszerző Alegre Correa-val és Dörnyei Gáborral. Az ügyvezető megjegyezte ugyanakkor, hogy az esemény részleteiről még folynak a tárgyalások.

A barlangszínházban június 15-én lesz az első előadás: a Soproni Petőfi Színház mutatja be az Aidát Pataki András rendezésében. A musical női főszerepét a francia Stéphanie Schlesser, míg a férfit Vastag Tamás játssza majd.

A barlangszínházban 32 előadásnapon összesen 17 féle produkciót, a musical mellett operát, operettet, komédiát és koncertet is láthat a közönség. Verdi Nabuccóját a Kassai Állami Opera viszi színre, a Mágnás Miskát a Budapesti Operettszínház. Queen-show-val érkezik július 9-én a Budapest Jazz Orchestra, míg augusztus végén a Madách Színház a Macskák című musicallel vendégszerepel. Lemezbemutató koncertet ad július 16-án Udvaros Dorottya, szeptember 2-án pedig Demjén Ferenc várja a közönséget.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.