Gigapark lett a magasvasútból

Világszerte nagy kihívást jelent az építészeknek, hogy a sok használaton kívüli ipari területbe és építménybe valamiféle életet leheljenek. A barnamezős beruházások egyik legismertebb példája a New York-i magasvasút-projekt.

New York város tanácsa 1847-ben engedélyezte az utcaszinti vasúti pályák kiépítését Alsó-Manhattan nyugati oldalán. A járókelők és a személygépkocsik biztonsága érdekében a New York-i Central Railroad vasúttársaság ekkortól kezdett el olyan lovasokat is alkalmazni, akik a mozdonyok előtt zászlóval a kezükben biztosították a vonatok zavartalan haladását. Őket hívták a West Side-i cowboyoknak. A „vadnyugati” városi hősöktől függetlenül azonban pár évtized alatt számos olyan tragikus kimenetelű baleset következett be a 10. sugárút mentén, amely miatt a helybeliek joggal nevezeték ezt a közlekedési korridort a halál sugárútjának.

A problémák ellenére a városi tanács, New York állam vezetősége, illetve a közlekedési társaság igazgatósága csak 1929-ben határozta el, hogy a veszélyes útszakaszon a magasba emelteti a vasútvonalat. Anyagi okok miatt a West Side Improvement-projekt néven megszületett vállalkozás építésébe azonban csak 1934-ben vágott bele a három hivatali szerv, amelynek első, a 34. úttól a Spring utcáig terjedő szakaszát 1936-ban adták át a forgalomnak.

Érdemes itt megemlíteni, hogy valóban világraszóló technikai érdekességnek számított ekkoriban a konstrukció Washington utca és 18. utca közötti szakasza. A vasútvonalat ugyanis ezen a közel 1 kilométeres távon nemcsak több tej-, hús- és konzervgyár területén vezették végig a mérnökök, hanem a mozdonyok az üzemek kisebb-nagyobb méretű toronyházaiba is behajthattak az első, vagy pedig a második emelet magasságában, ahol az adott üzem teherpályaudvarát alakították ki. Ez a műszaki megoldás azért volt briliáns a korabeli szakértők szerint, mert a nyers vagy a feldolgozott ételek be- és kirakodása egyrészt nem zavarta a magasvasút alatt húzódó városi forgalmat, másrészt pedig a kétemeletnyi magasság miatt jelentősen visszaestek a vagonokat ért lopások és árudézsmálások száma is.

Az USA belföldi közúti teherforgalmának bővülésével az olcsó vasúti szállítás az 1950-es években annyira visszaesett, hogy az 1960-as évek elején a West Side vonal legdélebbi részét lebontották a Gansevoort és a Washington utcák közötti szakaszon. A megmaradt szakaszt 1980-ig használta a Conrail nevű társaság, akik ez év augusztusában gyorsan még háromvagonnyi fagyasztott pulykát szállítottak át New York déli végéből az északiba. A magasvasút pályaszerkezete csakhamar a rozsda, a hajléktalanok, a drogosok és az éjszaka pillangóinak birodalmává vált, amelynek teljes bontását már 1982-ben elkezdte követelni egy csoportnyi ingatlantulajdonos és a romló közbiztonság miatt aggódó helyi lakosság.

Peter Obletz városi aktivista, helytörténész azonban a bíróságon jogilag annyira eredményesen védte a pályaszerkezetet, hogy a vonalnak csak a kisebbik részét bontatta le a hatóság, a többit Rudy Giuliani polgármesternek (is) köszönhetően, New York állam 2004-től 2011-ig folyamatosan újítgatta, csinosítgatta, hogy a pályán egy magaslati szabadidős parkot alakíthasson ki. James Corner tájépítész és Diller Scofidio építész ezt a 2,33 kilométer hosszú, a nyugati 34. utcától a Gansevoort utcáig nyújtózó 1,6 négyzetkilométer összterületű ligetet egyébként úgy tervezte meg, hogy azt a mozgáskorlátozottak is igénybe vehessék a négy lift bármelyikével.

A futópályával, mesterséges tavakkal tagolt parkba 210 fajta masszív réti növényt, csomóképző füvet ültettek el a kertészek, amelyek fölött vagy nyírfák, vagy cserszömörcék virágzanak. A reggel 7-től este 10-ig nyitva tartó ligetben természetesen nemcsak kultúrát (pódiumok, amatőrszínház, bábszínház) lehet majszolni, hanem ennivalót (éttermek, kávéházak) is.

Az újrahasznosításnak köszönhetőn nemcsak a magasvasút szerkezete menekült meg az enyészettől, hanem a Nagy Alma lakói is egy hatalmas kiterjedésű zöldfelülettel gazdagodtak. A parkosításnak hála a környéken jelentősen emelkedtek az ingatlanárak, amelynek köszönhetően 2009-ben 30 toronyház építését kezdték el, és ugyancsak a parkosítás eredményeként drasztikusan visszaesett a környék bűnözési rátája, a helybeliek legnagyobb örömére. A New York-i magasvasút sikere ráadásul Chicago, Philadelphia és St. Louis vezetőségét is arra késztette, hogy rozsdásodó, lebontásra ítélt ipari műtárgyait ne lebontsa, hanem hasonló jelleggel töltse meg.

Forrás: GyártásTrend


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.