hirdetés
hirdetés

Gyógynövényáldás Pannonhalmán

Számos nagyszabású fejlesztés valósult meg az elmúlt tíz év során Pannonhalmán, a Bencés Főapátságban, jelentős részben uniós forrásból. A beruházásoknak meg is van az eredményük: öt év alatt a duplájára nőtt a turisták száma.

hirdetés

A FATOSZ (Falusi Turizmus Országos Szövetsége) által szervezett Vidékjáró programsorozat első napján a Bencés Főapátságban Veiland László értékesítési és marketingigazgató munkatársunknak elmondta, hogy 2008-2009-ben még csak 60-65 ezer vendégük volt, tavaly már 130 ezer látogatót fogadtak. A turisták 60-65 százaléka magyar, a többi külföldről érkezik, a legtöbb az osztrák, német japán, olasz vendég. Ugyanakkor ez egy élő monostor, ahol 40 szerzetes él, dolgozik, lakik.

A korábbi évek fejlesztései után új beruházás indult nemrégiben. „A faluban levő egykori majorépületből 1,2 - 1,4 milliárd forintos beruházással, uniós támogatással megépül az első magyar regionális kiállítótér konferenciateremmel, ajándékbolttal, cukrászdával. Jövő őszre készül el. Ez is olyan turisztikai attrakció lesz, amely növeli az idelátogatók számát – mondta Veiland László, aki hozzátette, hogy április óta 10 nyelvű audio guide rendszer segítségével ismerkedhetnek meg a turisták a felújított bazilikával és a világhíres könyvtárral.

A Viator Apátsági Étterem és a Pannonhalmi Apátsági Pincészet is jelentős vendégforgalmat bonyolít le. A monostor szerzeteseinek életét századokon át, nap mint nap végigkísérte a szőlő és a bor. A második világháborút követő államosítások azonban elpusztították a közel ezer évig virágzó apátsági szőlő- és borművelő hagyományt. A Pannonhalmi Főapátság és a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. elhatározta, hogy összefogással visszahozza nemzeti kultúránk e fontos részét. Az apátsági szőlő- és borművelő hagyomány újrateremtése a régi apátsági birtokok egy részének visszavásárlását követően a szőlőtelepítési programmal kezdődött, majd az új pince és borház kialakításával folytatódott, 2004 óta látogatható az Apátsági Pincészet, amelyben mintegy 300 ezer palack bor készül évente.

A főapát áldását adja a gyógynövényekre
A főapát áldását adja a gyógynövényekre

A középkori bencés monostorokban a szerzetesek gyógyászati tevékenységet is folytattak. A Pannonhalmi Főapátság ezekhez a hagyományokhoz nyúlt vissza, amikor megépítette a gyógynövényházat és a gyógynövénykertet, valamint a legfontosabb gyógynövényéül választotta a levendulát, a zsályát, a citromfüvet, a kakukkfüvet és a borsmentát.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát - Nagyboldogasszony napján, felelevenítve az évszázados kolostori gyógynövény-termelési hagyományokat -, a főapátság gyógynövénykertjében megáldotta a környékbeli lakosok által hozott és az apátság kertjében termesztett gyógynövényeket és a belőlük készített termékeket.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai