Gyönyörű kastélyunkban nyílt turisztikai fogadóközpont

Uniós forrás felhasználásával, mintegy 200 millió forintból turisztikai fogadóközpontot alakítottak ki a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély egykori mosóházából.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A csütörtöki ünnepélyes zárórendezvényen Marjay Gyula, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója elmondta, hogy a beruházás az Európai Unió csaknem 98 millió forintos támogatásából valósult meg, melyet az épület szerkezetének fejlesztésére a magyar állam képviseletében eljáró MNV Zrt. mintegy 81 millió forinttal egészített ki.

A főigazgató a jövőbeni célok között említette a kastélyparkhoz tartozó területek visszavásárlását, valamint az Ybl-kapu visszaállítását. Közölte, hogy a fogadóépület fejlesztése mellett párhuzamosan zajló parkfelújítás jövő tavasszal zárul.



Évi négyezer látogatóra számítanak

Holcinger László, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőigazgató-helyettese elmondta, hogy a mosóház műemléki épületében megújultak a válaszfalak, a lépcsők, a korlátok, a beltéri nyílászárók, szigetelések, vakolatok, valamint a projekt eredményeképpen létrejött 3 teljes és egy részmunkaidős, új munkahely. Hozzátette: várhatóan évente több mint négyezer látogató fogja igénybe venni a szolgáltatásokat és a kialakuló turisztikai szolgáltató központ tízmillió forinttal járul hozzá a fenntartáshoz.
A mosóház új szolgáltatásokat is biztosít: turisztikai információkhoz juthatnak az ide látogatók, kerékpárkölcsönző és műhely jön létre, oktatási és erdei iskolai helyszín létesül.

Több funkciót is ellátott már a klasszicista kastély

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély 1844-1853 között klasszicista stílusban épült. Az 1910 körül romantikus stílusban átalakított kastélynak a II. világháború után többféle - nem odaillő – funkciója volt. 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy az addig ott működő gyermekotthont ki kellett költöztetni és onnantól a kastély két évtizedig lakatlan volt. 1999-ben megkezdték a romos épületegyüttes helyreállítását a család tulajdonában levő Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. koordinálásával.

Az elmúlt években elsőként a kápolnát állították helyre, ezt követően rendbe hozták a kastély északi és déli oldalszárnyát, valamint a szökőkutas díszudvart. Az egyik oldalszárnyban éttermet nyitottak és 22 vendégszoba is várja az érkezőket.

2011 szeptemberében adták át a középső, felújított épületrészt. A teljes épületegyüttes felújítására mintegy másfél milliárd forintot költöttek. A kastélyban helyezték el Fejtő Ferenc könyv- és archívumállományát, valamint a történelmi Magyarország településeit megörökítő 50 ezer darabos képeslapgyűjteményt is.

Forrás: MTI


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.