Gyorsabb lesz a buszozás Ferihegyre

A turistaszezonban a szokásosnál többen, gyorsabban szeretnének eljutni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ezért május 1-jétől, a jelenleginél sűrűbben, kibővített üzemidővel járnak a repülőtérre közlekedő 200E autóbuszok.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a tavaszi-nyári turistaszezonban lényegesen többen közelítik meg vagy hagyják el tömegközlekedéssel, mint ősszel vagy télen. A 200E autóbusz az M3-as metró és a Budapest-Szolnok vasútvonal felől is eljutást biztosít a reptérre, s gyakran alakul ki zsúfoltság a járaton. Miután április elején a témában társadalmi egyeztetést folytatott a BKK, és többségében támogató vélemények érkeztek a változtatásokra, a kényelmesebb és gyorsabb utazás érdekében május 1-jével átalakítják a 200E és kapcsolódó járatok közlekedését.

Hajnali órák: jobb vasúti csatlakozás, korábbi első indulások

A 900-as éjszakai autóbusz a Dél-pesti autóbuszgarázst köti össze a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 2-es termináljával. A közelmúltban a MÁV-Start átalakította a vasúti menetrendet, így jelenleg 3:08-kor is indul vonat a Nyugati pályaudvarról Ferihegy irányába. A hajnalban felszálló első repülőgépek (például a 6 óra körül induló számos fapados járat) könnyebb elérése érdekében 2013. május 1-jétől egy újabb, a hajnali vonathoz csatlakozó indulást iktatunk be Ferihegy vasútállomástól a repülőtérre a 900-as busz menetrendjébe. A Nyugatiból induló 3:08-as vonattal és a csatlakozó 900-as busszal így fél óra alatt, 3:40-re érhetnek utasaink a repülőtér 2-es termináljához.

Május 1-jétől, szerdától új menetrendet vezetünk be a 200E busz közlekedésében. A járat menetrendjét a repülőgépek közlekedési rendjét és a szezonális utasforgalmat figyelembe véve alakítjuk át. A korareggeli repülőgépekkel indulók gyors kijutását segítjük azzal, hogy több mint egy órával, hajnali 4 órára előrehozzuk a buszok üzemkezdetét. Az első két járat 4 órakor és 4:30-kor a Határ út M végállomásról indul, ahol kényelmesen, azonos peronról lehet átszállni a reptéri járatra a belvárosból érkező éjszakai 914-es, 914A, 950-es és 950A autóbuszokról.

Nappal: sűrűbb közlekedés, óriási kínálatbővülés

A 200E a nap nagy részében lényegesen gyakrabban közlekedik majd. A turistaszezonban a buszok 10 helyett 7-8 percenként követik majd egymást reggel 7 és este 20 óra között. Az óránként felkínált kapacitás mintegy 33 százalékkal nő, ezáltal csökken az esetenként kialakuló zsúfoltság, kényelmesebb, komfortosabb utazási lehetőséget teremt a reptérre igyekvőknek.

Este, késő este: sűrűbb közlekedés, jobb éjszakai csatlakozás

Esténként is jelentős kínálatbővülést vezet be a BKK a 200E menetrendjében: megkétszerezik az indulások számát és így az esti órákban 20 helyett 10 percenként járnak majd a buszok. Az indulási időpontokat úgy alakítjuk ki, hogy a reptérről érkezőknek a Kőbánya-Kispest M végállomásra érkező utolsó M3-as metró is elérhető legyen.

A késő este leszálló repülőgépek utasai gyorsabban, kényelmesebben juthatnak be a belvárosba, a busz üzemidejét ugyanis jelentősen meghosszabbítjuk. Az utolsó 200E éjfél után, 0:21-kor indul majd a Liszt Ferenc Airport 2 végállomásról. Az utolsó öt járat – Kőbánya-Kispest M érintésével – egészen a Határ út M-ig közlekedik, mivel ezekhez már nem csatlakozik M3-as metró, így a Határ útnál azonos peronon lehet majd átszállni a belvárosba tartó éjszakai 914-es, 914A, 950-es és 950A járatokra.

A 93-as busz változásai

2013. május 1-jétől a 93-as autóbusz útvonala lerövidül. Az utasszámlálási adatok szerint a Kőbánya-Kispest M-től Pestszentlőrinc számos lakóövezetének érintésével a repülőtér utasforgalmat már nem bonyolító 1-es termináljáig járó buszok utazóközönsége Pestszentlőrinc központja és a jelenlegi végállomás között jelentősen lecsökkent, köszönhetően az 1-es terminál bezárásának. Munkanapokon a járat kihasználtsága ezen a szakaszon csúcsidőben 20, csúcsidőn kívül pedig alig 10 százalék; ez utóbbi buszonként legfeljebb 7 utast jelent. Üzemi ráfordításaink racionalizálása, a zsúfolt 200E sűrítésének finanszírozhatósága érdekében a 93-as járat útvonalát lerövidítik: május 1-jétől a buszok rövidebb útvonalon, Kőbánya-Kispest M és Pestszentlőrinc, Fedezék utca között közlekednek. Innen a reptérre a 200E buszra átszállva lehet majd eljutni, amely a 93-as busz felhagyott szakaszán lévő megállóhelyeket – Billentyű utca, Csévéző utca, Ferihegy vasútállomás – is kiszolgálja majd. A 93-as ugyanakkor a továbbiakban is eljutást biztosít Kispest felől a Havanna utcai lakótelephez, a XVIII. kerület centrumához és a Ráday Gedeon utca környéki lakóterületek felé.

A 93-as busz új menetrendjében az indulási időpontokat úgy határozzuk meg, hogy hogy az illeszkedjék mind az M3-as metró, mind a 200E busz közlekedéséhez. A Fedezék utcától továbbutazókra tekintettel az új pestszentlőrinci végállomásnál kedvező csatlakozási lehetőset alakítunk ki a 93-as és a 200E autóbuszok között. Szemeretelep vasútállomás felől a XVIII. kerület központjához a 93-as járaton kívül 183-as autóbuszokkal is lehetséges utazni, melyek közvetlen kapcsolatot nyújtanak.

Módosul a járat üzemideje is: az első autóbusz a pestszentlőrinci végállomásról a jelenlegi közlekedési rendhez képest minden nap későbbi időpontban, hétköznap 5:13-kor, hétvégén 5:53-kor indul, Kőbánya-Kispest M irányából az 5:30 óra körüli üzemkezdés megmarad. Az utolsó autóbuszok minden nap egységesen Kőbánya-Kispest M-től 20:55-kor, Pestszentlőrinc, Fedezék utcától 20:23-kor indulnak.

Társadalmi egyeztetés, közeljövőbeli tervek

A tervezett változásokkal kapcsolatban áprilisban lefolytatott társadalmi egyeztetés során több olyan javaslatot kaptunk, hogy a 93-as autóbuszt vonjuk össze a Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tértől a Szemeretelep vasútállomásig közlekedő, Szemeretelep családi házas övezetét hurokszerűen feltáró 183-as járattal, hogy ezáltal bővülő eljutási lehetőséget nyújthassunk a XVIII. kerületben. A két autóbusz-vonal összekapcsolásának lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ megvizsgálja, fontosnak tartjuk ugyanis, hogy Szemeretelep lakóövezete és a Szemeretelep vasútállomás kedvezőbb, az utasforgalmi igényekhez igazodó tömegközlekedési kapcsolatokban részesüljön.

A 93-as, a 200E és a 900-as buszok új menetrendjei hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.