Ha Dömösön vagy, hívd a révészt!

Hiánypótló járatot indított újra a Mahart a Dunakanyarban.

Az idei hajósszezonban Ismét lesz vízi összeköttetés a Dunán Dömös és a túlpart között. Korábban már üzemelt járat ezen a szakaszon, amely 2013 őszén közlekedett utoljára. A Dömöst Dömös átkeléssel összekötő hajó javítja a közlekedési kapcsolatok rendszerét a Dunakanyarban. Nagymaros és Zebegény között a Dömösi átkelés vasúti megállóhelyen az utasoknak lehetőségük van a Budapest – Szob – Párkány (Sturovo) vasúti fővonalra (70-es) csatlakozni, amely olyan kirándulóhelyek, úticélok között teremt kapcsolatot mint Dunakeszi, Vác, Nagymaros vagy Zebegény. Az újrainduló szolgáltatás a helyi lakosság közlekedését is nagyban megkönnyíti.

A járat nem meghatározott menetrend, hanem igény szerint áll rendelkezésre. Telefonhívással egyeztetve, meghatározott vonatokhoz való csatlakozással indul Dömös Hajóálomásról a vízi taxi, amely visszafelé is szállít utasokat. Így például, ha valaki az évente 10 ezreket vonzó, Rám-szakadékhoz kirándulna Budapestről, a Duna bal partján közlekedő vonattal és az új Mahart járattal sokkal hamarabb odaérhet Dömösre mintha a Duna jobb partján a tömegközlekedést választaná. A hajó maximális befogadóképessége 26 fő, az utasok zárt utastérben teszik meg a mintegy tíz perces utat. A hajón kerékpárok is szállíthatók. A járatnyitás mintegy 20 millió forintnyi önerőből valósult meg, és megújultak az azt kiszolgáló parti létesítmények is.

Az ünnepélyes megnyitón Spányik Gábor, a 2013 óta többségi állami tulajdonú MAHART PassNave Kft. ügyvezetője elmondta, a  visegrádi  és dömösi hajóállomások és 12 kishajójuk felújítása után folytatódnak a fejlesztések: pályázati források felhasználásával Esztergom és Visegrád között újjászületnek a kikötők szárazföldi- és vízi létesíményei egyaránt. Dr. Völner Pál parlamenti államtitkár kiemelte, hogy Dömös hamarosan újabb turisztikai vonzerővel gazdagszik: a Duna-Ipoly Nemzeti Park 1,3 milliárd forintból épít látogatóközpontot.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a Dunakanyarnak különös figyelmet szentel a kormány a következő években. "Az M2-es út kétszer kétsávosra történő bővítésével, a vízi közlekedés feltételeinek javításával és korszerű, emeletes elővárosi vonatok beállításával javul a kiemelt turisztikai térség megközelíthetősége. 12,5 milliárd forintból a következő években megújulnak a Dunakanyar kikötői, a térségbe közlekedő Mahart-hajópark és sűrítik a vízi járatokat is. Nagymaroson a Duna-parton egy sportolásra alkalmas létesítményt alakítanak ki, Zebegényben pedig egy művészettel kapcsolatos projekt adhat újabb lendületet a turizmusnak" - mondta el Rétvári.

Az idei szezon újdonsága még a Mahartnál, hogy Ismét elérhető lesz közvetlenül kirándulóhajóval az egyre növekvő népszerűségű kirándulóhely, Zebegény, a Budapest és Esztergom között Szentendre és Visegrád érintésével, a Kis-Dunaágban közlekedő járat megállójaként. A közkedvelt visegrádi sétahajó járatok mintájára pedig idén Szentendréről is indítanak előre meghatározott időpontokban 1 órás sétahajó járatokat. És ehhez hasonlóan Esztergomból is lehet hajókázni majd több alkalommal.

Forrás: Turizmus Online


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.