Ha február, akkor furmint

A magyar internetezők kedvenc fehér fajtája a furmint.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez derült ki legalábbis egy adatalapú online elemzéseket végző cég tavaly év végén közzétett bejegyzéséből. Ráadásul a megjelenések mennyisége mellett a bejegyzések minőségét is vizsgálták, nem csupán a számadatokra támaszkodtak. A legtöbbször említett borfajták esetében megnézték azt is, hogy melyikről beszélnek a legpozitívabban a neten, ennek eredményeként került ki győztesen a furmint.

Amikor Kézdy Dániel 2010-ben, egy régi ötletét megvalósítva, életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még kevésbé állt reflektorfényben a fajta. Az is szokatlannak számított akkoriban, hogy egy egész hónapot egyetlen fajtának szenteljenek. Szerencsére az ország borászai, éttermek, borbárok – és főként a borkedvelők – pozitívan fogadták a kezdeményezést, és azóta is évről évre kimutatják elköteleződésüket a furmint felé. „Úgy látom, hogy Tokaj eladásainak növekedésében elsődleges szerepet játszanak a száraz borok, ezen belül kiemelten a furmint. A legendás 2000-es Királyudvar Úrágya furmint komoly hullámokat keltett, egyre több pince térképezi fel tudatosan a dűlőit, ennek pedig a borkedvelők a haszonélvezői, hiszen újabb és újabb kiemelkedő területeket és borokat ismerhetnek meg.”

Hasonló a tapasztalata a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet képviseletében Cseke Kornél értékesítési vezetőnek is: „A Szent Tamás 2009 óta van jelen a piacon, hét évjárat van mögöttünk. Induláskor egy új modellt vezettünk be, a sajátunk mellett jelentős mennyiségű szőlőt integrálunk, a minőség folyamatos ellenőrzése mellett. Ebből a termésből készítjük a Mád furmintot, ami a furmint fajta mellett már megmutat valamit a mádi dűlőkből is. A portfóliónk jelentős részét a száraz borok teszik ki, célunk ezen keresztül megismertetni a dűlőinket. Azt tapasztaljuk, hogy belföldön és külföldön is a száraz borok felé fordultak a fogyasztók, nagy sikere van a tiszta, érthető boroknak. Jelenleg a világon 28 országban elérhető Mád furminton keresztül meg tudjuk mutatni a Tokaji borvidéket, és azon belül a települést is. A növekedés egyértelmű, hiszen induláskor 20 ezer palack készült ebből a borból, azóta meghússzoroztuk a termelést.”

Talán furmintdivatról túlzás lenne beszélnünk, de érezhetően több szó esik a furmintról, és egyre sűrűbben rendelik a vendégek is az éttermekben és a borbárokban. Bánki Sándor, a DiVino borbárok franchise-tulajdonosa is megerősíti ezt: „Hozzánk sok külföldi borszerető tér be, örülünk, hogy végre van egy olyan fajtánk, amire azt tudjuk mondani, hogy a sajátunk. Azt vesszük észre, hogy a furmint rákerült arra a listára, amit a külföldiek meg szeretnének kóstolni, ha Magyarországra jönnek. Ilyen szempontból jó a fajtával dolgozni, mert többféleképpen is elkészíthetik a borászok. Figyelünk az ajánláskor, és a borban járatlanabb vendégeknek könnyedebb stílusú furmintot javasoljunk, ami igazi beszélgetős, társasági bor. A komolyabb furmintok megértéséhez már tapasztaltabb kóstolóra van szükség, ezt fel kell tudnunk mérni a vendégnél, hiszen az a célunk, hogy megszerettessük a fajtát, márpedig egy igazán nagy furmintot sokszor nehezebb megérteni, és étel mellett tud igazán kiteljesedni. Az elejétől fogva részt veszünk a Furmint Február rendezvényein, idén is tartunk furmintpartit, ráadásul a Nemzetközi Furmint Napon, február 1-jén. Nekünk a magyar bor a küldetésünk, ennek pedig kiemelt fajtája a furmint.”

A kilencedik Furmint Február az eddiginél is színesebb programokat kínál majd, a Vajdahunyadvárban február 1-jén rendezik a Furmint Február Nagy Kóstolóját, több mint 100 pince részvételével. Emellett az évek óta sok érdeklődőt vonzó miskolci, debreceni és mádi kóstoló is újdonságokkal készül idén. Egy új helyszín is csatlakozik 2018-ban: a Káli-medencéből Köveskál. Egy egész hétvégét szentelnek február 23-24-én a balatoni furmintoknak, három helyszínen a furminttal foglalkozó workshopok, a helyi éttermekben pedig a fajtához komponált fogások várják majd a vendégeket.

Forrás: Vendég & Hotel


Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.