Hal és vad köré szerveződik a májusi Gourmet Fesztivál

Május 12. és 15. között több mint 120 kiállítóval - köztük az öt budapesti Michelin-csillagos étterem standjaival - várja az érdeklődőket a Millenáris parkban a Gourmet Fesztivál, melynek fókuszában ezúttal két alapanyag: a hal és a vad lesznek - adta hírül az MTI.

Idén Budapesten zajlik a világ legjelentősebb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntője május 10-én és 11-én, ehhez az időponthoz igazították most Magyarország legrangosabb gasztronómiai fesztiváljának kezdetét is - mondta el a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Gourmet fesztivált szervező Sziget Kft. ügyvezetője. Gerendai Károly hozzátette: a Gourmet eddig minden évben egy-egy hagyományos fogás újragondolására fókuszált, idén azonban a - Bocuse d'Or inspirációjára - két alapanyag, a hal és a vad kerül a középpontba.

A kiállítók ezúttal is csak meghívással kerülhetnek be; a csúcséttermek, cukrászdák, kávézók, pékségek, borászatok, pálinkafőzdék és sörmanufaktúrák kínálata mellett a gasztroszínpad programjai és újdonságként workshopok is várják a látogatókat - számolt be a programokról.

Budapesten már öt olyan étterem működik, amelynek konyhája elnyerte a Michelin-csillagot: a Borkonyha, a Costes, a Costes Downtown, az Onyx és a Tanti egyaránt saját standdal lesznek jelen, csakúgy, mint a cukrászatok közül a Pataki, a Harrer Chocolat vagy a Gerbeaud. Önálló helyszínt kapnak a Belvárosi Piac kiállítói, köztük A Séf utcája vagy a szintén a Bíró Lajos nevéhez köthető Buja Disznó(k).

Gerendai Károly hangsúlyozta: a belépő ára számos ajándékot és programot magában foglal. A gasztroszínpadon az érdeklődők megismerkedhetnek például a hazai Michelin-csillagos éttermek séfjeivel, megismerhetik a Bocuse d'Or magyar csapatát vagy megtudhatják, hogyan kell szakszerűen kardhalat bontani. Újdonságként kerültek a programba a Gourmet workshopok, melyeken az előzetesen regisztrált vendégek számos mesterfogást leshetnek el.

A kiállítók listája már megtekinthető a rendezvény honlapján, ahol május elején a standok várható menüit is közzéteszik.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.