Harangtornyok víz alatt

A világban több olyan város és község van, amelyek vagy egy természeti katasztrófa, vagy pedig az emberi gondatlanság következtében kerültek víz alá. Ez utóbbi esetben több mint valószínű, hogy nem a mérnökök tervezőmunkájának köszönhető, hogy az elárasztott települések harangtornyai még ma is kilátszanak a vízből.

Bár a fenti kritériumok alapján a Kárpát-medence egyik legismertebb templomtorony-maradványa a Ceausescu-féle falurombolásnak köszönhetően megsemmisített erdélyi Bözödújfalu harangtornya, az Európa nyugati felén élők azonban mégsem ezt a maradványt, hanem a Graun im Vinschgau melletti egykori Szent Katalin kápolna tornyának romjait ismerik a legjobban. A dél-tiroli községet a saint germaini békediktátum következményeként 1919-ben csatolták el Ausztriától, s adták oda Olaszországnak, amely hivatalosan is ekkor vette fel a Curon Venosta nevet.

Az Alpok ölelésében fellelhető 2452 lakosú falu mellett három kisebb-nagyobb méretű tó (Resia, Graun, Venosta) nyújtózkodott el, amelyeket árvízvédelemre hivatkozva 1950-ben egyesítettek és bővítették ki a duplájára a taljánok. Mivel a mesterséges víztároló kialakításakor a község útban volt, így Róma utasítására a házakat lebontották, a lakókat pedig a pár kilométerrel arrébb (a völgy keleti oldalában) felépített új faluba költöztették át.

A védett műemléknek számító Szent Katalin templomot ellenben csak azért nem bontották le, darabolták fel, számozták fel, s állították fel újra pár száz méterrel arrébb, mert az akkor hatályos olasz műemlékvédelmi törvény szerint jogilag erre nem volt módja a felelős hatóságnak. A szakminisztérium így kénytelen volt magára hagyni a XVI. századi építményt. A tóból meredező torony egyébként idővel annyira ikonikus szimbólumává vált a közösségnek, hogy Graun önkormányzata 1967. június 30-án a címerébe is belefoglalta a romot.

Curon Venosta romjain kívül Nyugat-Európában szintén ismert még két hasonló sorsú, spanyolországi építmény is. Az egyik ilyen a Katalóniában fellelhető, az első írásos emlékek szerint 1025-ben már álló San Romà De Sau nevezetű román stílusú templom, amelyet Guillem de Balsareby, Vic püspöke azért szentelt fel újra 1061-ben, mert ekkor építették a főtemplom mellé a két oldalkápolnát, illetve fedték le a három emelet magas tornyot egy piramis formájú tetővel. A Villanova de Sau-hoz közeli templom és a régi város pusztulása már a krónikus aszály miatt a XVIII. században elkezdődött, az építmény sorsát a Sau víztározó 1962-es megnyitása döntötte el.

Mivel aszályos időkben a lombard stílusú romok szárazföldön is megközelíthetők, így 1955-ben ez az építmény lett a búvóhelye annak a rablóbandának, akik Franciaországban több bankot is kifosztottak. Hasonló sorsú a madridi régióban fellelhető, XVI. században épített Mediano templom romja, amely az ország legnagyobb víztározójának 1974-es létrehozásakor pusztult el.

Nem maradhat ki a sorból az oroszországi Kalyazinban fellelhető egykori katedrális ötemeletes harangtornyának fenséges romja sem. A neoklasszikus stílusú katedrálist, illette a mellette elterülő Szentháromság nevű kolostort és temetőt a jaroszlavi térség ura, Vaszilij Fjodorovics Ushakov ezredes építette fel parasztjai hathatós közreműködésével 1796 és 1800 között. A templomot Szent Miklósról nevezték el. A toronyban 11 különböző hangon megszólaló harangot helyeztek el, amelyek közül a legnagyobb súlyú meghaladta a 8 tonnát.

A templom és a mellé épített kolostor sorsa 1930-ban pecsételődött meg, amikor is Sztálin a volgai Uglich víztározó és azt ezt védő gát felépítése érdekében a kolostort lebontatta, a templomot pedig felrobbantották. Mivel a különálló harangláb felrobbantására már nem volt ideje a hadseregnek, így inkább elárasztották. A torony 70 méterrel magasodik a mai napig a vízszint fölé. A hordaléknak köszönhetően az eltelt pár évtized alatt egy komplett kis szigetecske alakult ki a rom körül, amelyhez 1982-ben építettek egy kisebb fajta mólót, hogy a hajóval érkező turisták is nyugodtan meglátogathassák az építményt.

Forrás: GyártásTrend


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.