Harmincezren a 40. Utazás kiállításon

A 40. Utazás kiállítást március 2. és 5. között csaknem 30 ezer látogató kereste fel.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ahogy Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta: büszke arra, hogy a kiállításnak – ahogy minden évben – idén is sikerült tükröznie a hazai utazási szokások változását. Az önálló és online utazásszervezés előtérbe kerülésével több ország, valamint magyarországi régió, város, kistérség és turisztikai attrakció képviseltette magát az Utazás kiállításon, a rendezvényen pedig természetesen számos utazási iroda is jelen volt. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba kilátogatók négy nap alatt 23 ország több mint 300 kiállítójának kínálatából válogathattak.

Ahogy dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) általános vezérigazgató-helyettese a megnyitón elmondta: a magyar turizmus tavaly fordulóponthoz érkezett, amelynek az eredményei idén lesznek láthatók. Az ágazat teljesítménye 2010 óta markánsan erősödik: miközben a világon 4, Európában pedig 2 százalékkal nőtt az utazások száma, addig Magyarországon 7 százalékkal. A turizmus minden fontos mutatója számottevően nőtt, a belső kereslet a nemzetközivel együtt erősödik. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: a kedvező számok ellenére sok teendő van, ezek között a konferenciaturizmus élénkítését, a gasztroturizmus erősítését említette, amit az iparági szereplők mozgásterének bővítésével is segíteni kell. Ennek érdekében magasabb szintre helyezték a fejlesztési források elosztását, dolgoznak az országmárka megújításán és a hatékonyabb nemzetközi megjelenésen.

Oroszország, Győr és a Pannonhalmi Bencés Főapátság

Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége idén Oroszország volt: az A pavilon középpontjában elhelyezett orosz standon az utazási ajánlatok mellett az ország turisztikai, kulturális és gasztronómiai kínálatával is megismerkedhettek a látogatók.

Fontos eleme volt az idei Utazás kiállításnak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál házigazdájának, Győrnek a bemutatkozása. Ahogy Borkai Zsolt, a város polgármestere elmondta: Győr kiemelt ágazata az idegenforgalom. A város 40 milliárd forint értékben hajtott végre infrastruktúra-fejlesztést az elmúlt időszakban. Az idei év ráadásul azért is különös jelentőségű, mert 50 ország 3600 fiatalját látják majd vendégül az ifjúsági olimpiának is nevezett eseményen.

A kiállítás kulturális díszvendége 2017-ben a Pannonhalmi Bencés Főapátság volt. Ennek kapcsán Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a megnyitón úgy fogalmazott: mindenkit – hívőket és nem hívőket egyaránt – nyitott kapukkal várnak a város bencés apátságában. Az idei év jelmondata a „közös ház”, amelyre csaknem 70 rendezvénnyel készülnek.

Az Utazás kiállítás a főváros számára is kiemelkedő jelentőségű esemény. Ennek megfelelően 200 négyzetméteres standon mutatták be a város látnivalóit és kulturális programkínálatát, amelyet – amint azt Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta – folyamatosan fejlesztenek, hogy a főváros helyt tudjon állni az egyre erősödő nemzetközi versenyben.

„Mi itt mindannyian hiszünk Afrikában!” – mondta az Utazás kiállítással párhuzamosan zajlott 6. Afrika Expo megnyitóján Szilasi Ildikó Afrika-szakértő. A megnyitón több afrikai ország – Marokkó, Algéria, Angola, a Dél-Afrikai Köztársaság, Szudán – nagykövete is részt vett. A kiállítást levélben köszöntötte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, aki egyebek közt arról írt, hogy az afrikai kontinens kiváló lehetőségekkel várja a külföldi befektetőket, köztük a magyarokat.

Az Utazás kiállításon is szép számmal mutatkoztak be az afrikai országok, köztük a csodálatos standdal büszkélkedő Tunézia is, amely nagy eséllyel ismét az egyik legkedveltebb nyári úti cél lesz a magyar családok körében. Az ország biztonságos, a színvonal és a sztenderdek pedig egyre magasabbak. A desztináció iránti növekvő érdeklődést a tour-operátorok is alátámasztják. A Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal és Tunézia magyarországi nagykövetsége is mindent megtesz, és igyekszik a lehető legszélesebb eszköztárral támogatni a Tunéziát programozó utazásszervezőket, illetve növelni az ország népszerűsítéséért végzett marketingaktivitást.

Találkozott a szakma

A rendezvény nyitónapján dr. Somogyi Zoltán (UNWTO) trendriportja a nemzetközi kitekintés mellett kiemelten foglalkozott a turizmus biztonságának kérdésével, ezt követően pedig Magyarországról, mint biztonságos desztinációról volt szó. Az első nap szakmai előadásainak sorozatát a Kárpátalja turizmusáról szóló prezentáció zárta.

A szakmai programok az Utazás kiállítás második napján is folytatódtak, ahol kiemelt téma volt az egészségturizmus, a sportturizmus, a sportrendezvények és azok hatásai. Folytatódott a tavaly megkezdett Turisztikai Csúcstalálkozó-sorozat a KKVHáz szervezésében. Számos szekció foglalkozott olyan aktuális témákkal, mint az utazási irodák felelősségbiztosítása vagy az LMBTQ turizmus. Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a Kambodzsát, mint desztinációt bemutató előadás is. Az Utazás kiállítás szakmai programjaira összesen több mint 1100 érdeklődő regisztrált.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.