Három fogás 420 forintért? Miért is ne?

Tizenkettő, az ország különböző pontjáról érkező közétkeztető csapat mérte össze tudását pénteken a Hungexpon megrendezett V. Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjében. A "Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett versenyen végül a Sodexo Magyarország Kft. miskolci csapata vehette át az aranyérmet.

Jó hír, hogy nem csupán a csúcsgasztronómiának vannak megmérettetései, hanem időnként az olyan komoly gasztronómia teljesítmény is értékelésre kerül, mint a közétkeztetőké.  Az OKÉS (a közétkeztetők részére kiírt legnívósabb verseny) szerint felnőtt étkezőknek kellett olyan menüsort készíteni, amelynek nyersanyagértéke 420 forint, de ennek része az előétel, főétel és desszert is. Mindezekre három óra van összesen és minden ételnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy több ezer adagban is lefőzhető legyen.

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szervezi.

A közétkeztetési gasztro kupa idei témája a „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” volt, célja pedig, hogy bebizonyítsa, a hagyományos ízeknek is helye van az étlapon, csupán a közismert fogások modernizálására, a mai kor követelményeihez igazítására van szükség.

A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (szakács és segítője) benevezhetett és cégenként akár több csapat is elindulhatott a megmérettetésen. A 26 indulóból végül 12-en, biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok állhatak a tűzhely mögé, hogy bemutassák tudásukat.

Az ismert és elismert szakemberekből álló zsűri – többek között Vomberg Frigyes, Gundel János, Wolf András, Bernáth József – a legjobbnak a Sodexo Kft. miskolci csapatát találta. A legfinomabb előételt szintén a Sodexo csapata készítette, akik harcsfasírtot tálaltak céklapürével és marinált sárgarépával. A főételek közül a Hungast Mecsek Kft. pécsi indulói által készített sajtos káposztával töltött csirkecombfilét találták a legjobbnak, amit céklás árpakásával, valamint zöldborsócsírával gazdagított zöldborsó-pürével tálaltak. Desszert kategóriában a PQS International Hungary Kft. nyíregyházi csapatának Dara duó gyümölcsvarázzsal nyerte meg leginkább a bírák tetszését.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.