Három forintért adott szobát az olasz luxusszálló

Hihetetlen mázlijuk volt azoknak, akik épp akkor kalandoztak a Velence melletti Crown Plaza luxusszálló honlapján, amikor egy szoftverhiba miatt nem negyvenezer, hanem három forintért lehetett ott szobát foglalni. A hotel ugyanis állja a szavát, és azoknak, akik a "kedvezményes" időszakban foglaltak, tényleg csak egy eurócentet kell fizetniük.

Az Intercontinental Csoporthoz tartozó szálloda átlagosan negyvenezer forintnak megfelelő eurót kér egy éjszakáért. Épp ezért lepődtek meg azok, akik nemrég a honlapon azt látták, hogy egy eurócentért, vagyis három forintért lehet szobát foglalni. Néhány óra alatt ezernégyszáz turista kapott az alkalmon, és kötötte le szállását. Mint kiderült: a szobarendelő rendszer szoftverhibája miatt került ki az internetre az elképesztő ár. A hotel azonban állta a szavát: fontosabb volt számára a presztízse, mint az a közel huszonöt millió forint, amit az "akción" vesztett. - Magyarországon ez nem így történik - kommentálta az esetet Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője. - A bolti kereskedelemben viszonylag egyszerű a szabályozás: ott, ha egy terméken több árcédula is van, a kereskedő köteles a terméket a feltüntetett legalacsonyabb áron eladni. A turizmusban azonban érdemes kellő távolságtartással és kétkedéssel kezelni az olyan ajánlatokat, amik túl kedvezőek ahhoz, hogy igazak legyenek. Gyakran jelentkeznek nálunk panaszosok hasonló problémával, ám sajnos mi nem tehetünk semmit. A vevő vagy megrendelő legfeljebb polgári pert indíthat amiatt, hogy becsapták, de nem valószínű, hogy meg is nyeri azt, mivel a vendéglátóhely a szolgáltatás és az ellenérték közötti feltűnő értékaránytalansággal fog érvelni. Sajnos nálunk az olyan lovagias viselkedés is ritka, mint amilyen a velencei szállodáé: azokban lehet jobban megbízni, akik már nevet szereztek a szakmájukban, és bizonyítottak. (hirszerzo.hu)


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.