Három új üzlet nyílt a budapesti reptéren

A napokban ünnepélyes keretek között hivatalosan is megnyitottak a Pier 1-ben, azaz a tavaly átadott több mint 11 ezer négyzetméteres 1. utasmólóban lévő üzletek. Az új épületrész több ezer négyzetméterrel növelte meg a 2A Terminál kapacitását, minden elvárást kielégítő, kényelmes várakozást és beszállást biztosítva az utasok számára, akik nyár óta már a Relay, a Heinemann Duty Free és a Cafe Frei termékeit is élvezhetik - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

A napokban hivatalosan is átvágták a szalagot az 1. utasmóló új üzleteinek bejáratánál, ünnepélyesen megnyitva és átadva ezzel az utasoknak a Relay és Heinemann Duty Free üzleteket valamint a Cafe Frei kávézóját. A móló 11 500 négyzetméteres utasforgalmi területén az induló és érkező utasok kényelmét 2500 ülőhely, nagyszámú vizesblokk és ivókutak mellett három, már meglévő bérlő egy-egy újabb kereskedelmi egysége biztosítja, tovább emelve ezzel a repülőtéri kínálat színvonalát. Az új boltokban nem csak az induló, hanem a schengeni övezetből az 1. mólóra érkező utasoknak is van lehetőségük vásárolni terminálról kivezető útjuk során.

A repülőtér üzemeltetője kiemelten fontosnak tartja, hogy partnereinek, bérlőinek megfelelő környezetet, együttműködést, valamint beruházási és fejlődési lehetőségeket biztosítson. Az eseményen Dr. Patrick Bohl, a Budapest Airport kereskedelem és ingatlan menedzsment vezetője elmondta: „A repülőtér menedzsmentje elkötelezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén lévő létesítmények, üzletek és éttermek fejlesztése, valamint az utasélmény folyamatos növelése mellett, annak érdekében, hogy a régiós versenyképességünket megőrizzük és erősítsük. Idén nyolcadjára nyertük el „Kelet-Európa legjobb repülőtere” kategóriában a Skytrax-díjat, ami az egyik legrangosabb, az utasok szavazatán alapuló légiközlekedési elismerés. Azonban ahhoz, hogy ezt a jövőben is megtartsuk, a repülőtéri üzletek kínálatát és szolgáltatásait is folyamatosan szem előtt kell tartanunk.” Hozzátette: „Bérlőink támogatására a járvány legnehezebb hónapjai alatt is kiemelt figyelmet fordítottunk, hiszen az utasélmény emelése közös érdekünk, közös erőfeszítésünk és közös sikerünk.”



A Lapker Zrt. által üzemeltetett hat repülőtéri Relay üzletben napilapok, magazinok és könyvek széles választéka fogadja az utasokat. A Heinemann összesen hat üzlettel van jelen a budapesti repülőtéren, így a SkyCourt, a 2A és a 2B Terminál mellett most már az 1. utasmólón található Duty Free üzletben is elérhetővé váltak a prémium minőségű delikátesz termékek, kozmetikai cikkek, kiegészítők és játékok az utazóközönség számára. A Cafe Frei által kínált minőségi kávékon keresztül mind az öt kontinens különleges kávékultúrája megtalálható a kínálatukban. A kávékülönlegességek mellett teák, desszertek és szendvicsek széles választéka várja a vásárlókat. 



Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.