Hatalmas szúnyogháború várható idén nyáron a Balatonnál

Nagy esély van arra, hogy az idei nyáron a szúnyogcsípések miatt lesz tele a sajtó a Balatonnal foglalkozó negatív hírekkel, ha mielőbb nem sikerül tisztázni az idei szúnyogirtás feltételeit - derült ki a Balatoni Szövetség (BSZ) napokban tartott közgyűlésén. 

A régió önkormányzatait tömörítő szövetség szigligeti ülésén Balassa Balázs elnök adott tájékoztatást a szúnyogok elleni védekezés idei előkészítéséről. Mint ebből kiderült, a szövetség elvégezte, illetve végzi a ráháruló feladatokat, sőt még többet is annál, de ez mind kevés lehet, ha időben nem tisztázódik, hogy a kormány hogyan és miből gondolja a ráeső rész elvégzését, finanszírozását.

A Balatonnál közel ötven éve zajlik szervezetten a szúnyogok irtása. A rovarok lassú alkalmazkodása a vegyszerekhez, a vegyipar fejlődése és a szigorodó környezetvédelmi követelmények miatt az első időszakban fokozatosan csökkentették az adott területre kiszórt hatóanyag mennyiségét, majd éppen harminc évvel ezelőtt a vegyszeres irtás mellett bevezették a biológiai védekezést is. Egy bacilus segítségével csak a szúnyogok lárváit pusztítják el, ellentétben a kémiai rovarirtókkal, ami a kifejlett szúnyogokon kívül a hasonló élőlények jelentős részét is kiöli egy időre a lepermetezett sávból. Mindkét módszer akkor lehet igazán hatásos, ha megfelelő időben és helyen alkalmazzák. Az elmúlt tíz évben nagyon bejáratottá vált a munka, mert állandó csapat alakult ki hozzá. A szervezést a Balatoni Szövetség titkársága végezte. A tagtelepülésektől összegyűjtött pénzből és az ugyanakkora állami támogatásból megbízta és finanszírozta a munkát végző céget és az őket irányító tudományos szakembereket, akik szúnyogok, illetve csípéseik száma alapján döntöttek a biológiai és kémiai beavatkozások idejéről, kiterjedéséről.



Szervezési és finanszírozási problémák

Így volt ez egészen 2014 júniusáig, amikor a kormány bejelentette, hogy a katasztrófavédelem bevonásával az egész országot megvédi a szúnyogok támadásaitól. A Balatonnál addigra az egész szezonra tervezett három biológiai irtásból és az öt vegyszeres irtásból is kettőt-kettőt végeztek el az önkormányzatok finanszírozásával.

A folytatást már a katasztrófavédelem szervezte. Egyesek szerint néha katasztrofálisan. Amíg korábban a beavatkozásokat általában a reggeli, délelőtti órákban végezték, hogy a lehető legkisebb problémát okozzák az embereknek, addig tavaly többször is előfordult, hogy megfelelő egyeztetés hiányában délután éppen zajló rendezvények résztvevőit permetezték le a szúnyogoknak szánt vegyszerekkel.

A másik probléma a tavaly június vége előtt végzett munka kormányzati részének finanszírozása volt. Mint a BSZ közgyűlésén elhangzott, majdnem egy év után, néhány héttel ezelőtt sikerült végre megállapodni az illetékesekkel, hogy fizetik a korábban megszokott részt.

Ugyanakkor Balassa Balázs elmondta, hogy sajnos mindmáig nem derült ki, hogy az idén az állam részéről milyen szervezet finanszírozza, végzi a szúnyogirtást. Ami azért óriási gond, mert az időjárástól függően akár már április elején meg kellene kezdeni a biológiai védekezést.

Az önkormányzatok a korábbiak szerint a költségvetésükben elkülönítették a településükre eső költség ötven százalékát, a szövetség pedig ugyancsak a korábbi gyakorlat szerint már elindította a közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztására. Ugyanakkor nem tudják, hogy a 40-50 milliós állami résszel mi lesz.

Az elnök sem tagadta, hogy nem igazán szabályos úgy közbeszerzést hirdetni, hogy nincs ott mögötte a biztos forrás. De úgy vélik, nem tehettek mást, mert a munkát időben el kell indítani, hogy később minél kevesebb gondot okozzanak a szúnyogok. Ha most nem pusztítják el a lárvák jelentős részét, akkor később a katasztrófavédelem sem bír a kifejlett szúnyogok tömegével. Amíg tart a saját pénzük, csinálják. Hogy utána mi lesz, arról fogalmuk sincs.

Mint Balassa Balázs elmondta, az önkormányzatok azt szeretnék, ha a korábbi években kialakult rend szerint, a megszerzett tapasztalatokra építve a jövőben is a szövetség szervezhetné a szúnyogirtást, az állam pedig a megszokott mértékben finanszírozná a munkát. A lényeg, hogy mielőtt tisztázódjon, hogyan lesz a folytatás.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.