Határidős pihenés: 4,3 milliárdért

Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából. A fel nem használt pénzek automatikusan visszakerülnek a befizető munkáltatók bankszámláira.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az OTP által kibocsátott SZÉP-kártyákra 2016-ban feltöltött 77,2 milliárd forintnak több mint a 95 százalékát április közepéig már felhasználták. Így 243 ezer dolgozónak több mint 3,3 milliárd forintot kell még elköltenie május 31-ig.

Az év első három hónapjának eredményeiről Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágvezetője elmondta: január-márciusban közel 25 milliárd forint feltöltés érkezett az OTP SZÉP-kártyákra, ez mintegy 12 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét.

A K&H Banknál közel 460 millió forint lejáró összeg van a SZÉP-kártyákon. Az összeg legnagyobb része a szállás zseben található, ezt követi a vendéglátás és a szabadidő zseb. Idén az első negyedévben közel 2 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok, a vendéglátás alszámláról fizették ki a legtöbbet, ezt követi a szálláshely, majd a szabadidő alszámla - írták.

Az MKB SZÉP-kártyákon április közepén 42 700 munkavállalónak van lejáró egyenlege a 2016-ban nyújtott 13,6 milliárd forint munkáltatói juttatásból. Másfél hónappal a lejárat dátuma előtt 587 millió forint vár felhasználásra, amely 4 százaléka az eredeti keretnek. Ez átlagosan fejenként 13 700 forint - közölték. Az alszámlák közül a szálláshelyen 239 millió forint, a vendéglátáson 206 millió forint, míg a szabadidőn 142 millió forint az elköltésre váró összeg. A kártyákon maradt összeg az elmúlt években átlagosan 5-6 ezer forint volt fejenként az MKB Banknál.

A kártyakibocsátók május végéig folyamatosan figyelmeztetnek a közelgő határidőre, és közölték azt is: a határidőig történő felhasználásnak kedveznek a közelgő április végi és május 1-jei 4 napos illetve a május 21-i 3 napos hosszú hétvégék.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.