Hétfőig lehet szavazni a MICE ágazat idei legjobbjaira

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) szakmai igazgatója is - nyolc másik hazai szakemberrel együtt - egy nemzetközi MICE szaklap shortlist-jén.

A szlovén Kongres Magazin 2014 óta évente hirdeti ki a szakma legbefolyásosabb szereplőinek listáját. A toplistán a szakma kiválóságai, jelentős befolyással bíró tagjai szerepelnek, akik az adott évben pozitív hatással voltak egy-egy desztináció vagy vállalat fejlődésére, illetve tágabb értelemben az iparágra.

A jelöltek kiválasztása idén is előre meghatározott szempontok alapján történt. Ennek egyik fontos kritériuma volt, hogy miképp segítették az ágazat hírnevének és láthatóságnak növelését, valamint, hogy milyen újításokat vezettek be, melyek megkönnyítették a rendezvényszervezők munkáját vagy jövőbemutatóak voltak.

 A nyerteseket minden évben olvasói szavazás útján választják ki.

Az ágazat teljes területét lefedi az 7 kategória, amelyben a jelöltekre lehet szavazni.

A BUD CB szakmai igazgatója, Békefi Anna mellett idén még 8 magyar szakember kapott jelölést 3 különböző kategóriában.

- A legjobb rendezvényszolgáltatók (technológia, multimédia és online területen) kategóriájában a Visual Europe Group nemzetközi értékesítési igazgatója, Fazakas János mellett szintén döntős a Special Effects Zrt. vezérigazgatója, Kassai Zsolt.

- A legjobb szálloda és rendezvényhelyszín kategóriában a körmendi Mjus World Resort & Thermal Park szálloda igazgatója, Adriano Collenz került a jelöltek közé.

- A további öt magyar döntős a legjobb kreatív rendezvényügynökség kategóriában található, Dobos Zsófia (Bo-Live Branding Agency társalapítója) Halász Domonkos (XTRM Group ügyvezető igazgatója), Lantos Dennis (TEG – The Events Group ügyvezetője), Sipos Dávid (HPS Hungary ügyvezetője) és Trinn Csilla (Ambience Events tulajdonosa).

A jelöltekre december 14-ig ITT lehet szavazni, az érvényes szavazat leadásához minden kategóriában kell szavazatot leadni.

Forrás: Budapest Convention Bureau / Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.