Hétfőtől változik a balatoni hajómenetrend

Hétfőtől az utóidényre érvényes menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók, és a komp is rövidebb ideig jár Szántós és Tihany között - tájékoztatta a Balatoni hajózási Zrt. az MTI-t pénteken.

A kompok Szántódról 6.40 és 20.40 között, Tihanyból 7.00 óra és 21.00 óra között indulnak, negyven percenként.

Sétahajók továbbra is indulnak több állomásról is, valamint közlekedik a gyorshajó Siófok-Balatonfüred-Tihany-Siófok útvonalon.

Halmos Gábor vezérigazgató tájékoztatása szerint a hajózási főszezon ugyan augusztus 24-én véget ér, de az utószezoni programok is számos hajózási programot kínálnak.

Nőtt a balatoni kikötők forgalma

Az idei év és a nyár kedvezően alakult a hajózási társaságnak, a balatoni kikötők forgalma a tavalyi évhez képest átlagosan 25-30 százalékkal nőtt. A jó eredmény egyebek közt a sokszínű hajózási programoknak, a kibővült flottának, a bővített hajójáratoknak, az intenzívebb marketingmunkának, illetve a hajózási szolgáltatások színvonalának köszönhető a vezérigazgató szerint. Minden hajójárat majdnem teljes kapacitáskihasználtsággal szállította az utasokat a Balatonon.

A balatoni településeken számos színvonalas rendezvény, fesztivál csábította a turistákat, akiknek száma ennek köszönhetően is több volt mint egy évvel ezelőtt - közölte a vezérigazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy idén nem emelte az árakat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság és bevezették a kedvezményes családi jegyet is.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.