Hetvenmillió forint balatoni fejlesztésekre, programokra

A tavalyi fejlesztési források alig harmadát, 220 millió forint helyett 70 millió forintot oszthat szét saját hatáskörben fejlesztési célokra a Balaton Fejlesztési Tanács az idén. Igaz, még így is nagyon örülnek annak, hogy egyáltalán van nevesített forrás a központi költségvetésben ilyen célokra.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A három érintett megyei közgyűlés elnökeiből, a közgyűlések egy-egy delegáltjából, az ágazati operatív programok végrehajtásáért felelős miniszterek képviselőiből, a miniszterelnökség, valamint a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter képviselőjéből álló egyeztető testület február 19-én tartott siófoki ülésén határozott a kerettel kapcsolatos célok meghatározásáról. A dr. Bóka István elnök által beterjesztett, hozzászólások nélkül, egyhangúlag elfogadott javaslat szerint vízparti és egyéb közösségi területek fejlesztésére négymillió forintot szánnak a tavalyi 127 millió helyett.

A közbiztonság és vízbiztonság fejlesztését szolgáló ügyekre - rendőrség, vízirendőrség, katasztrófavédelem, mentők, vízimentők, polgárőrök tevékenységének támogatására - 31,5 millió forint jut a múlt évi 45 millió forinttal szemben, és új elemként innen kell forrást biztosítani a környezeti kutatásokhoz is, amire tavaly önállóan öt millió forint jutott. A kiemelt rendezvények támogatására 31 millió forint jut a tavalyi 35 helyett, végül lebonyolítási díjként 3,5 milliót terveznek a tavalyi nyolc millióval szemben.

A keret egyes részeinek elnyerésére rövidesen pályázatokat írnak ki, más célok estén a közeljövőben döntenek a felhasználás részleteiről.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.